• Tegnap lett 20 éves az Xbox Live
  • Ami online lehetőségekkel bővítette a Microsoft konzolját
  • Akik kitartottak mellette, azok egy új jelvényt kaptak

Szinte hihetetlen, de tegnap lett két évtizedes az Xbox Live, ami online lehetőségekkel bővítette a Microsoft eredeti konzolját. Eleinte ugyan kétkedve fogadták az újítást, az előfizetők száma ugyanakkor hamarosan drasztikus növekedésnek indult, pláne, miután megjelent a Halo 2. A Microsoft jelentése szerint tavaly januárban már meghaladta a 100 milliót a szolgáltatásra (ami egy ideje már Xbox network néven fut ugye) előfizetők száma, elmondható tehát, hogy végül megérte bevezetni. Azok pedig, akik elkísérték a két évtizedes útján, most jutalomban is részesültek. Egy tematikus jelvénnyel lettek ugyanis gazdagabbak a hűséges felhasználók, amit a profil menüpontban lehet elérni, és természetesen egy szép nagy 20-as látható rajta. Utólag is boldog születésnapot kívánunk!