30 éve, vagyis 1987-ben jelent meg az első játéktermi Double Dragon, amit aztán rengeteg konzolport és folytatás követett, majd 1989-ben érkezett a Double Dragon 2: The Revenge, 1991-ben pedig a Double Dragon 3: The Rosetta Stone. Az SNES megjelenésével elvetették a számozást, és a negyedik játék Super Double Dragon címmel jelent meg - ez volt az utolsó, amely a Technōs stúdió kezei között készült el, az utána következő játékot már az amerikai Tradewest fejlesztette, de ez csak nevében volt Double Dragon, az eredeti stúdió csak a licenszet adta hozzá, műfajilag nem is hasonlított az előző játékokhoz, úgyhogy hamar a feledés homályába merült. A lényeg az, hogy a Double Dragon sorozat egy meghatározó beat ’em upja volt a korszakának, és rengetegen rajonganak érte a mai napig.

Az első játék harmincéves évfordulója emlékére az Arc System Works bejelentette, hogy 2017. január 30-án, azaz 26 évvel az utolsó számozott rész után fog megjelenni a méltó folytatás: a Double Dragon 4. Nem összekeverni a Super Double Dragonnal, ennek a játéknak a története a második rész vége után fog játszódni. A programon az 1987-es Double Dragon fejlesztői is dolgoznak, úgymint Kaneko Takaomi producer, Kisimoto Josihisa direktor, Ogata Kodzsi karakter dizájner, Ojama Kei programozó, valamint Jamane Kazunaka zeneszerző.

A trailer egyelőre keveset árul el arról, hogy mire is számíthatunk, de a fejlesztők még elárulnak pár dolgot a következő hetekben, mielőtt megjelenik a játék. A Double Dragon 4 tehát 2017. január 30-án jelenik meg PS4-re és PC-re.