Akárhogy is nézzük, 2018-ból már csak pár nap maradt hátra, és már a nyakukon van 2019. Épp ezért múltidézés helyett mi most megpróbálunk előre tekinteni egy kicsit, és összeszedni azokat a jövő évi megjelenéseket, melyek a legizgalmasabbnak, legígéretesebbnek tűnnek. Viszont mivel a nagy, AAA kategóriás játékokról úgyis hallott már mindenki, ezúttal a kevésbé ismert, kevesebb hírverést kapott indie és AA kategóriás játékokat célozzuk meg. Azt már az elején szeretném jelezni, hogy a lista már csak a jellegéből adódóan is elég szubjektív lesz, de remélem, így is talál rajta mindenki valami izgalmas és érdekes címet, ami felkelti az érdeklődését.

GreedFall

  • Platformok: PC, PS4 és Xbox One

A francia Spiders csapatának nem egy játékot köszönhettünk az elmúlt években (például ott a Bound by Flame vagy a The Technomancer), azonban ezek az alkotások általában meglehetősen középszerűre sikeredtek. Legújabb projektjük viszont már az első trailerek és információk alapján is több mint ígéretesnek tűnik, egyedül az adhat okot az aggodalomra, hogy a megjelenés egyszer már csúszott egy évet.

greedfall-08.jpg

A GreedFall egy alternatív történelem 17. századába kalauzol el minket, ahol a mágia nagyon is létezik, legalábbis egy vad, civilizációtól elzárt szigeten, melyet nemrég fedeztek fel. Az első telepesek, szerencsevadászok és zsoldosok között érkezve nekünk jut majd a feladat, hogy a sziget számtalan rejtélyét felgöngyölítsük, mindezt egy olyan világban, ahol az elöltöltős puska, a mágia, a szörnyek és a gátlástalan kolonizáció mind megfér egymás mellett.

Lost Ember

  • Platformok: PC, PS4 és Xbox One

Ennek a játéknak már a 2016-os trailere is remekül sikeredett, és a projekt azóta is kifejezetten ígéretesnek tűnik. A mooneye alkotásában egy olyan világot fedezhetünk fel, melyet a természet már visszakövetelt magának, annyi csavarral, hogy a főszereplőnk ezúttal nem egy ember, hanem egy farkas lesz. Ráadásul, ha mindez nem lenne elég, időlegesen más állatok testébe is beleköltözhetünk, hogy így érjük el a pályának azon részeit, amit farkasként esélyünk se lenne megközelíteni. Alapvetően a Lost Ember tipikusan egy olyan programnak tűnik, amit a hangulata visz majd el a hátán, abból pedig az eddigi trailerek és képek alapján nem lesz hiány, így minden adott, hogy 2019 tavaszán egy remek utazásra induljunk.

Draugen

  • Platformok: PC, a fejlesztők a PS4-es és Xbox One-os verziót későbbre ígérik

A Dreamfall Chapters mögött álló Red Thread Games legújabb projektje egy rendkívül hangulatosnak ígérkező játék, melyet a készítői egyszerűen csak Fjord Noirként jellemeztek. A Draugen az eddigi hírek alapján az 1920-as évek Norvégiájában játszódik majd, egy eldugott, partmenti településen, mely ugyan a felszínen gyönyörűen néz ki, de ha csak egy kicsit mélyebbre ásunk a közösségében vagy a történelmében, hamar rájövünk, hogy a hely egyáltalán nem olyan idillikus, mint elsőre tűnik.

draugen-01.jpg

A játék története szerint Edward Charles Hardent, egy amerikai utazót, alakíthatunk majd, aki eltűnt nővérét keresve jutott el Norvégiába. Nem egyedül leszünk majd, hiszen kapunk egy útitársat is a fiatal, független és barátságos Lissie személyében, akivel közösen kell megtalálnunk Edward nővérét. Ahhoz azonban, hogy az eltűnt családtag nyomára bukkanhassunk, alaposan fel kell forgatnunk a békés, vidéki település életét, nem egy sötét titkot a felszínre hozva.

Sea of Solitude

  • Platformok: PC, PS4 és Xbox One

Szintén 2019 elején érkezik a jelenlegi hírek szerint a Sea of Solitude, mely a stílusos látványvilág mellé igen komoly mondanivalót is kapott az eddigi hírek szerint. A játék világában a magányos emberek szó szerint szörnyé válnak, és ez történik a Sea of Solitude főhősével, egy Kay nevű fiatal nővel is, a célunk pedig az, hogy visszavezessük őt az emberi oldalához. Ahhoz azonban, hogy ezt megtehessük, nem csak különféle logikai fejtörőket kell megoldanunk, hanem a saját démonainkkal is szembe kell néznünk. A játék mögött álló stúdió vezérigazgatója, Cornelia Geppert, az E3-as prezentáció során elárulta, hogy azt akarták bemutatni, a depresszió milyen szinten kihathat az emberekre, és a videókat elnézve ez sikerült is nekik, méghozzá nem kicsit.

The Sinking City

  • Platformok: PC, PS4 és Xbox One

Bevallom, alapvetően nem vagyok oda a horrorjátékokért, illetve a Cthulhu mítosz sem jön be annyira, mint a legtöbb embernek, mégis, a Frogwares alkotásának így is sikerült megragadnia a figyelmemet. A The Sinking Cityben egy lecsúszott magándetektívet alakíthatunk, aki minden erejével azon dolgozik, hogy felszínre hozza az igazságot Oakmont félig elárasztott, természetfeletti lények által megszállt városában. A nyomozás során elsősorban különleges képességeinkre számíthatunk, ha pedig úgy érezzük, hogy már elég nyomot összegyűjtöttünk, a helyi könyvtárban tudunk utána olvasni, hogy épp mivel is állunk szembe.

Magam sem tudom, minek köszönhető, talán a kellően elborult és szürreális trailereknek, vagy az első ránézésre is roppant hangulatos és emlékezetes helyszínnek tűnő, félig elárasztott városnak, mindenesetre tény, hogy a The Sinking City megjelenését kifejezetten várom, még ha maga a téma távol is áll a szívemtől.

Generation Zero

  • Platformok: PC és PS4

Az Avalanche Studios lassan már annyi projekten dolgozik, hogy ember legyen a talpán, aki mindet megjegyzi. December elején érkezett tőlük a Just Cause 4, a Rage 2 készítésébe is besegítenek az id-nek, ezen kívül pedig egy saját kiadásra szánt játékon is dolgoznak, ez lesz a Generation Zero. A program története szerint a ’80-as évek Svédországában járunk, fiatal főhősünk pedig egy többnapos túráról hazatérve azt tapasztalja, hogy az emberek az utolsó szálig eltűntek, a helyüket pedig rejtélyes eredetű, azonnal támadó robotok vették át. Innentől kezdve pedig a mi feladatunk lesz túlélni ebben az ellenséges környezetben, méghozzá úgy, hogy közben arra is választ találunk, hogy mégis mi történt mindenki mással.

generation-zero-02.jpg

A Generation Zero alapvetően egy kooperatív módra kihegyezett akciójáték lesz, aminek a lényege, hogy barátainkkal együttműködve, gerillataktikákat bevetve vegyük fel a harcot a sokszor túlerőben lévő robotokkal. Még októberben lehetőségem volt kipróbálni a játékot egy zárt béta keretein belül, és az alapján, amit ott láttam, van benne bőven potenciál, és amennyiben a gyermekbetegségeit (túl könnyű harcok, nem a legacélosabb MI, bugok) sikerül kikalapálni a megjelenésig, szerintem egy nagyon izgalmas játékot kapunk majd.