Szegény Bungie-t a Marathon ÉS a Destiny 2 is húzza

Valószínűleg a béka feneke alá került a morál a Sonyhoz tartozó csapat irodájában, mivel egyik live service alkotása sem örvend óriási népszerűségnek.

Továbbra sem értek véget a játékipart évek óta sújtó nehézségek, így aztán nagyon nem mindegy, miként teljesít egy játék, pláne akkor, ha AAA címről, ráadásul live service-ről van szó. A Highguard bukása a legjobb példa arra, hogy ezen a piacon még egy free to play próbálkozás sem feltétlenül állja meg a helyét, így aztán van miért rágniuk a körmüket a Bungie fejlesztőinek, jelen pillanatban ugyanis eléggé rosszul áll a nemrég megjelent Marathon szénája.

A Halo alkotóinak extraction shootere március 5-én gurult ki a garázsból, a várt (?) érdeklődés azonban elmaradt, mivel még a 100 000-es mérföldkövet sem kerülte el Steamen az ARC Raiders ellenfelének szánt FPS. A számok azóta csak rosszabbak lettek, konzolokon pedig még aggasztóbb a helyzet, szóval nagyon nem lennénk most az alkalmazottak helyében, akik teljes joggal félthetik az állásukat. 

Már csak azért is, mert nem elég, hogy a Marathon küszködik (miközben az ARC Raiders továbbra is kiváló egészségnek örvend), a hajdan óriási népszerűségnek örvendő Destiny 2 lassan a maradék rajongóit is elveszti, dacára annak, hogy még egy Star Wars tematikájú kiegészítővel is bepróbálkozott a Bungie. Ha ellátogatunk a SteamDB oldalára, láthatjuk, hogy az elmúlt 24 órában alig  volt olyan időszak, amikor 10 000 fölé kúszott a mutató játékosszám terén, jelen sorok írásakor pedig még 4000 Guardian sem kergeti a lootot – hol vagyunk már a 316 750-es csúcstól, nem igaz?

Kontextusba helyezve még rosszabb a helyzet, hiszen az épp másodvirágzását élő, rengeteg új tartalommal bővülő The Division 2 annak ellenére is bőven 20 000 fölötti csúcsot produkált a Valve platformján, hogy nem az az elsődleges otthona. Egyáltalán nem lepődnék meg, ha a The Edge of Fate és a Renegades után nem kapnánk több nagyobb lélegzetvételű kiegészítőt a Destiny 2-hőz, sőt, a Bluepoint Games beszántását követően akkor sem szaladna fel a szemöldököm, ha a Sony kihúzná a szőnyeget a Bungie alól, vagy más feljesztőcsapatokhoz osztaná be az alkalmazottakat. Szerintetek van még remény a szebb napokat is látott cég számára?

Borítókép forrása: Bungie