Mivel vikingekkel nagyjából mindent el lehet adni, csak idő kérdése volt, hogy a máig remek egészségnek örvendő survival műfajban is megszülessen az első olyan alkotás, ami a fejszés-pajzsos harcosokat állítja a középpontba. Erre egészen 2021. február 2-ig kellett várnia a közönségnek, ezen a napon látott ugyanis napvilágot a Valheim korai hozzáférésű verziója, ami egy csapásra a Steam élvonalába került – a megjelenés után volt olyan pillanat, amikor 502 387 játékos próbált meg túlélni a procedurálisan generált viking purgatóriumban. Mostanra ugyan eléggé megcsappant az érdeklődés az Iron Gate Xbox-on (valamint Game Pass-ben) is elérhető alkotása iránt, egy új platform és a várva várt 1.0-s megjelenés azonban könnyedén felkavarhatná az állóvizet – 2026-ban szerencsére mindkettőre számíthatunk.

A kiadásért felelős Coffee Stain Publishing még a hét közepén jelentette be, hogy jövőre PlayStationre költözik a Valheim, és mivel nem közölt pontos dátumot, feltételezhető (valamint logikus, hiszen a Sony konzoljain nincs Early Access), hogy a cég a teljes verzió megjelenéséhez igazítja az indulást. Ahogy arra az Eurogamer munkatársa is felhívta a figyelmet, a fent mellékelt előzetesből nem derült ki egyértelműen, hogy pontosan melyik masinára fut be a sajátos látványvilággal megáldott produkció, szóval benne van a pakliban, hogy a PS4 tulajok is örülhetnek a hírnek.

Mivel a fejlesztőcsapat jelen pillanatban is az utolsó biom (Deep North) befejezésén ügyködik, az a Piktiv vette kezelésbe a portot, ami segített megvalósítani a cross-play-t az xboxos verzió színre lépésekor, szóval jobb esetben nem lesznek problémák a teljesítménnyel. Remélhetőleg még idén megtudhatjuk, mikor int búcsút a Valheim a korai hozzáférésnek, hiszen több mint négy év hosszú idő, pláne a játékiparban.

A borítóképek forrása: Steam