A Beneath-ről először 2023-ban hallhattunk, akkor még úgy volt, hogy a teljes játék 2024-ben érkezik majd. Azóta sok víz folyt le a Dunán, a megjelenés éve pedig 2025-re módosult, pontos dátum viszont még nem ismert. Bizakodásra adhat okot, hogy PC-n tegnap elindult a publikus playtest, amihez bárki kérhet hozzáférést (egészen augusztus 4-ig!), szóval remélhetőleg már nincs sok hátra a játék befejezéséig. Ha a demo nem lenne elég, 27 percnyi friss játékmenet is érkezett:
Itt még azonban mindig nincs vége az újdonságoknak, ugyanis bejelentették a Beneath konzolos megjelenését is, amihez természetesen külön trailer is érkezett:
Kíváncsian várjuk, mi sül ki a játékból, amiben Noah Quinn bőrébe bújva kell átlőnünk magunkat az emberi és emberfeletti ellenfelek során, hogy megakadályozzuk a gonoszt világuralmi terveinek megvalósításában. PC-n egyébként az 1080p, 30 FPS, Medium beállításokhoz nem kell erőgép, elég egy i5-8500/Ryzen 5 3600 proci, 16 GB RAM, és egy GTX 1050/R9 270X, vagy Intel Arc A380. Kellemes szórakozást!