Konzolokra érkezik az egyik legdurvább milsim – PS5-ön már tesztelheted is a Squadot

Nem kell feltétlenül billentyűzet ahhoz, hogy egy félresikerült előrenyomulás után a szakaszvezető fejmosását hallgasd: konzolokra is készül a Squad.

Nagyon felfutottak mostanában a keményebb, valósághű katonai szimulátorok, ezek közt pedig kevés cím annyira kimagasló, mint a Squad. Aki egy online játékban nem állandóan sprintelni és 360 no scope-olni szeretne, hanem inkább egy ténylegesen együtt dolgozó osztag tagjává szeretne válni, annak hamarosan konzolon is lesz egy újabb lehetősége.

Az Offworld Industries a Secret Mode közreműködésével bejelentette a Squad: Console Editiont, amely PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re készül. A PC-n 2015-ben korai hozzáférésbe került, majd 2020-ban teljes változatként megjelent játék hatalmas csatatereken ereszti egymásnak a modern hadseregeket, gyalogsággal és járművekkel. Itt a megfelelő szerepkör, az együtt mozgás és a kommunikáció alapelvárás – ha mindenki egyszemélyes háborút vív, abból könnyen közös vereség lesz.

A nagy kérdés persze az, hogyan működik mindez kontrollerrel, erre pedig a PS5-ösök már a ma induló, és egészen és 25-éig tartott nyílt alfatesz során választ kaphatnak. Annyit már biztosan tudunk, hogy a konzolos változat új kommunikációs körmenüt is kap, hogy mikrofon nélkül se csak néma nézelődőként kísérgessük a többieket. Ez hasznos könnyítésnek ígérkezik, bár egy gyorsan változó harchelyzetben aligha lesz mindenre elég néhány előre megadott jelzés – ez mindenképp egy olyan játék, aminél érdemes headsetet is kapcsolni.

Az Offworld tervei szerint egyébként a PC-s és konzolos kiadások között teljes crossplay működik majd a jövőben, a szerverböngészőt ugyanakkor a választott platformra is korlátozhatjuk. A teljes konzolos megjelenés dátumát még nem közölték, a mostani próba pedig csak PS5-re szól. Érdemes adni neki egy próbát a hétvégén és jövő héten!

Borítókép forrása: Steam