James Cameron nyúlánk, kék színű űrlényei decemberben tértek vissza a mozikba a harmadik résszel, és amint az várható is volt, az Avatar : Tűz és hamura sokan váltanak jegyet. Bár a film már globálisan 1,23 milliárd dollárt hozott, ami első hallásra igen jól hangzik, a harmadik rész lassabban veszi a siklópályát, mint az elődei, így most hétvégére akár meglepetés is érheti Cameronékat.
Érkezik ugyanis a mozikba a meglehetősen nagy kritikai sikert aratott 28 évvel később folytatása, A csonttemplom, amelyben visszatér Ralph Fiennes furcsa orvosa, a főszereplő kisfiút játszó Alfie Williams és Jack O'Connell ugyancsak különleges gonosza, aki bár csak az utolsó percekben tűnt fel, de ez is épp elég volt ahhoz, hogy a film körüli legnagyobb vita témája legyen. Egy előrejelzés szerint pedig a Nia DaCosta rendezte horrornak minden esélye megvan arra, hogy az amerikai mozikban az élre törjön.
A Variety arról ír, hogy James Cameron sci-fi kasszasikere immáron ötödik hete vezeti az amerikai mozik toplistáját, de úgy tűnik, már kifutóban van, A csonttemplom pedig könnyen elcsíphet egy szeletet a közönség figyelméből, már csak azért is, mert premierről van szó. A „zombis" horror költségvetése egyébként 63 millió dollár volt, a stúdió pedig 20–22 millió dolláros négy napos nyitóbevételt vár tőle a tengerentúlon - a készítők a Martin Luther King Jr. hétvégére célozták a bemutatót. Mi az Avatar 3-at semennyire sem kedveltük (írásunkat kicsit feljebb találjátok), a 28 évvel később azonban nagyon is elnyerte a tetszésünket, és ha hihetünk első kritikáknak, a második rész sem okoz majd csalódást.
Borítókép forrása: Sony Pictures