A fertőzöttek csak a kisebbik gond a 28 évvel később: A csonttemplom második előzetesében

Nyomasztó elborulást ígér az új trailer.

A Sony még szeptemberben adta ki az első előzetest a 28 évvel később-trilógia második darabjához, A csonttemplomhoz, ami elsősorban Sir Jimmy Crystal (Jack O’Connell) bűnbandája köré épül majd, miközben Ralph Fiennes orvosa, Dr. Kelson és Spike, a kisfiú (Alfie Williams) is visszatérnek. Frissen és ropogósan pedig befutott a második teljes értékű előzetes is, amiből világosan kiderül, hogy már nem feltétlenül a fertőzöttek jelentik a legnagyobb veszélyt. 

Az új részt Nia DaCosta (Kampókéz, Marvelek) jegyzi, a folytatásban pedig már benne lesz Cillian Murphy is, ám úgy tudni, hogy csak kisebb szerepben tűnik majd fel. Ellentétben a harmadik résszel, ami egyelőre még nem kapott zöld utat, ha viszont elkészülhet, úgy tudni, az ír színész által alakított Jimnek kifejezetten nagy jelentősége lesz majd a sztori alakulásának szempontjából.

A 28 évvel később: A csonttemplom január 15-én rongyol be a hazai mozikba. Ti terveztek rá jegyet váltani? 

Borítókép forrása: Sony Pictures