• A Rogue is le lett tolva sérülés nélkül
  • Ugyanaz követte el, aki a Black Flagnél már sikerrel járt
  • Videón is megnézhető

Az Assassin's Creed Rogue 2014 novemberében jelent meg az Assassin's Creed Unity-vel együtt, és bár a két játék története összefügg, de játékmenetük merőben más. Míg a Unity a franchise olyan alapelemeit helyezte előtérbe, mint a parkour, a lopakodás és a városi történelmi környezet, addig a Rogue az Assassin's Creed IV: Black Flag utódjaként szolgált. A cím a tengeri harcokra helyezte a hangsúlyt, a játékosok fokozatosan fejleszthették hajójukat, miközben átvitorláztak az Atlanti-óceánon, és felfedezték az 1750-es évek közepének Amerikáját. Az Assassin's Creed jellegzetes történelmi nevezetességei is visszatértek benne olyan helyszínek formájában, mint Lisszabon, a Versailles-i kastély és New York City. Az Assassin's Creed IV: Black Flag hibátlan, No Damage végigjátszását követően Hayete Bahadori youtuber nemrég befejezte a Rogue-ot is. A 2014-es cím lényegében a Black Flag rövidebb változataként funkcionál, ami Hayete Reddit-posztja szerint sokkal élvezetesebbé tette ezt a kihívást. Nyolc végigjátszás, és összesen körülbelül 40 óra játékidő kellett ahhoz, hogy végül úgy fejezze be, hogy a szkriptelt szekvenciákon kívül semmilyen sérülést nem szenved. Alább videóban is megnézhető: