A budget piac koronázatlan királya – A City Interactive történelme

A City Interactive neve alighanem ismerősen csenghet azoknak, akik a 2000-es évek derekán betévedtek bárhová, ahol dobozos játékokat lehetett venni. A lengyel kiadó számtalan alkotását fel lehetett fedezni ezeken a helyeken (jellemzően valamelyik párezer forintos címekkel házaló széria kínálatában), de például a Rossz PC Játékok Sorozatban is rendre feltűntek a citys játékok.

Emlékszem, annak idején én egyfajta bűnös élvezetként tekintettem a City Interactive által készített programokra, melyeken bár mindig érződött az alacsony költségvetés és az amatőr megvalósítás, valahogy mégis megvolt a maguk bája, amivel ideig-óráig el tudták szórakoztatni az embert. Meg az is sokat lendített a dolgon, hogy akkoriban csóró gimnazista voltam, ezek a játékok pedig nem kerültek sokba.

De vajon mi a City Interactive története? Hogyan alakult meg, mi mindent „köszönhetünk” neki, és hogy megy a sora napjainkban? Ennek járunk utána cikkünkben, méghozzá a Sniper Ghost Warrior Contracts (részletes tesztet keresd majd a 2019/12-es Guruban) mai megjelenése kapcsán.

Citromdíj haladóknak

A City Interactive még 2002-ben alakult meg, három lengyel cég, a We Open Eyes, a Tatanka és a Lemon Interactive (őket egyébként ismerhetjük még az itthon teljes szinkronnal megjelent Nina – Egy ügynök naplója kapcsán is) egyesülésével. A stúdió már a kezdetektől fogva az olcsón előállítható, budget kategóriás játékok piacát célozta be, minőség helyett a mennyiséget helyezve előtérbe.

Ennek a hozzáállásnak hála a City Interactive igazán produktív stúdiónak bizonyult: 2002 és 2008 között több tucat játékuk jelent meg (volt, hogy egy napon több is), bár azt hozzá kell tenni, hogy ezek közül sok hasonlított egymásra, hiszen lényegében csak egymás minimális átskinezései voltak. Én például a mai napig nem tudom eldönteni, hogy a Terrorist Takedown: Háború Kolumbiában és a Terrorist Takedown: Titkos Hadműveletek akkor most ugyanaz a játék, csak átnevezve, vagy két különálló alkotás ugyanolyan helyszínnel, történettel és kinézettel.

Ami a zsánereket illeti, a fejlesztők az autóversenyzéstől kezdve a nyomozós kalandjátékokig sok mindenbe belekóstoltak, de igazán nagyot az FPS-ekkel mentek. A két fő irányvonalat ebben a műfajban a modern hadviseléssel foglalkozó Terrorist Takedown és az akkoriban igen divatos második világháborút boncolgató Battlestrike széria jelentette, de ezeken túl is rengeteg témát előkaptak a lengyelek. A Code of Honor sorozat például a Francia Idegenlégióra fókuszál, míg a SAS: Secure Tomorrow főszereplői természetesen a brit különlegesek voltak.

Működik, bár ki tudja, hogyan

Ilyen mennyiségben természetesen nem lehet minőségi játékokat előállítani, és ez a City Interactive portékáján is keményen megmutatkozott. A játékosok és a kritikusok egyaránt szidták a programjaikat a különféle bugok, az átgondolatlan játékmechanikák és a fapados kivitelezés miatt, mégis, a jelek szerint a lengyelek üzleti modellje tökéletesen bevált, hiszen a City Interactive gyakorlatilag folyamatosan bővült.

2007-ben például magába olvasztotta az Oni Games nevű kiadót és a kalandjátékokat fejlesztő Detalion csapatát, 2011-ben pedig már 150 ember dolgozott a színeiben. A City Interactive fejesei a varsói központjuk mellett nyitottak stúdiót Rzeszówban, Poznańban, Guildfordban és Katowicében is, kiadói képviseleteiket pedig megtalálhattuk Németországban, az Egyesült Királyságban, Kanadában és az USA-ban.

Ezek után annyira már nem is meglepő, hogy hazánkba is eljutottak a citys játékok, méghozzá igen szép számban, és sokszor meglepően igényes kiadásban. A legtöbb programhoz például járt magyar felirat és színes, szintén magyar kézikönyv, ami mindenképp dicséretes dolog, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy jellemzően milyen ársávban mozogtak ezek a címek.

Mindenki felnő egyszer

Az első fordulatot a City Interactive üzletpolitikájában a 2008-as év hozta el, ekkor jelentették ugyanis be, hogy innentől kezdve a budget játékok helyett a tartalmasabb alkotásokra fókuszálnak majd. A váltás azonban nem ment egyik pillanatról a másikra, hiszen a következő években még megjelent tőlük pár olyan kétes minőségű cím, mint a Code of Honor 3: Desperate Measures vagy az Alcatraz, igaz, ez utóbbinál csak a kiadó feladatokat látták el ők, a programért magáért a Silden csapata a felelős.

2010-től kezdve azonban érezhetően megcsappant a citys játékok száma, minőségük pedig, ha nem is olyan rohamos léptékben, de javulni kezdett. A stúdió kukázta az összes régi sorozatát, melyek annak idején ellepték az áruházak alsóbb polcait, helyettük pedig a 2008-as Sniper: Art of Victory köré kezdett el kiépíteni egy új szériát Sniper: Ghost Warrior címmel, először a Chrome Engine, a 2013-as második résztől kezdve pedig a CryEngine segítségével.

A budget kategória elhagyását a kiadó annyira komolyan vette, hogy még nevet és logót is váltott. Először csak a fejlesztőcsapat lett átkeresztelve CI Games-re 2012-ben, de 2013-ban már a teljes City Interactive átváltott erre a névre, amin a mai napig ismerhetjük őket.

Mindhalálig mesterlövész

A váltás első körben igencsak bejött a City Interactive-nak. Igaz, a 2010-es Sniper: Ghost Warriort még eléggé lehúzták a kritikusok, viszont a 2013-ban megjelent Sniper: Ghost Warrior 2-t már sokkal jobban szerette mindenki, és sokan a mai napig ezt tartják a lengyelek egyik legjobb játékának.

A Sniper-sorozat a mai napon megjelent Contracts-ot is beleszámolva összesen már négy részt ért meg, fő védjegyévé pedig a nagyjából reális mesterlövészkedést bemutató játékmenet vált, ahol többek közt a célpont távolságára, az uralkodó széljárásra és a magasságkülönbségekre is figyelnünk kell egy-egy sikeres lövés leadásához. Helyenként egész pofás grafikájukkal és korrekt hangulatukkal ezek a játékok vastagon elütnek a lengyelek korábbi próbálkozásaitól, de azt azért érdemes megjegyezni, hogy közülük a legtöbb még így is vastagon a középszert képviseli.

Apróbb érdekesség, hogy a fejlesztők nem ragadtak le egyetlen sorozatnál. 2013-ban például megjelent tőlük egy sci-fi lövölde Alien Rage néven, 2014-ben pedig a második világháborúban játszódó Enemy Front mellett a Deck 13-al közösen piacra dobták a Lords of the Fallen című soulslike játékot is, mely a mai napig az egyik legismertebb alkotásuk a Sniper-sorozat mellett.

Sokat akar a szarka

A 2010-es évek anyagi és visszafogott kritikai sikerei miatt a CI Games csapata egyre nagyobb és ambiciózusabb projektekbe szeretett volna belevágni, így a 2017-es Sniper: Ghost Warrior 3-t már kifejezetten AAA kategóriás játékként kezelték. Mint utóbb kiderült, ez ordas nagy hiba volt. A programot többször is csúsztatni kellett, és amikor megjelent, abban sem volt sok köszönet, főképp a katasztrofális technikai állapota miatt.

A Sniper: Ghost Warrior 3 egyrészt rengeteget töltött (a főmenüből indulva akár öt percig is eltarthatott, mire bejutottunk a játékba), másrészt pedig optimalizálni sem sikerült túl jól a lengyeleknek, így még a legkomolyabb gépeken is képes volt brutális FPS eséseket eredményezni.

És bár a játék minden probléma ellenére szépen fogyott, hiszen végül több mint egymilliót passzoltak el belőle, a CI Games így is levonta a maga következtetéseit a problémás fejlesztésből. Első lépésként 2017 júliusában a vezérigazgató, Thomas Gop, távozott a cégtől, 2018 februárjában pedig a belsős fejlesztőcsapat zsugorodott 30 főre, miközben az illetékesek megfogadták, hogy a következő Ghost Warrior-játék biztos nem lesz nyílt világú és az AAA kategóriát is messze kerülni fogja.

Szintén ebben az időszakban kezdődött a Lords of the Fallen 2 kálváriája. Az első rész sikereinek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy a CI Games elkezdett dolgozni a folytatáson, azonban a Sniper: Ghost Warrior 3 bukdácsoló fejlesztését végül ez a játék is megsínylette. Először a projekt méretét faragták le, aztán 2018-ban az egészet átpasszolták a külsős Defiant Studiosnak, hogy 2019-ben végül csak visszavegyék magukhoz a játékot, mondván, a Defiant nem végez vele elég jó munkát. A folytatás további sorsáról sokat nem tudni, reméljük, azért készül még valahol a CI Games háza táján.

Minden jó, ha a vége jó?

Hogy mit hoz a jövő a CI Games számára, azt nehéz lenne megmondani. Az eddigi eredményeik alapján látszik, hogy sikeresen elszeparálták magukat a budget kategóriától és futószalagon gyártott olcsó, de gagyi címektől, azonban a váltás nem ment teljesen döccenés mentesen. A fejlődés, ha nem is olyan gyors ütemben, de határozottan látszik a játékaikon, és lehet, csak én vagyok túlzottan optimista, de ha ilyen tempóban haladnak, szerintem pár éven belül simán elérhetik a tisztes iparosmunka szintjét.

De addig is, a cikk írása közben előkerült egy régi Battlestrike CD-m, szóval most megyek, és megnézem, elindul-e még a laptopomon.