Feltörekvő piac a mobilplatform és ezt egyre több nagy fejlesztő is látja és belátja: egyre több társalkalmazás készül mobilokra, hogy kedvenc játékunkat, ha nem is eredeti formában, de valamilyen módon magunkkal vihessük mindenhová. Ha a sort nem is ez nyitotta, de a tendenciát a nemrég Steamen is megjelent Fallout Shelter sikere robbantotta be. Az óvóhely-menedzselő játék bizonyította az elképzelés létjogosultságát, azóta szinte minden nagyobb cím kiadója bepróbálkozik a platformmal, van aki elbukik vagy feladja, akadnak azonban sikeres próbálkozások is.

Az Activision Blizzard tulajdonába tartozik a King is, ennek tudatában annyira nem meglepő, hogy a mobiljátékok terén már bizonyított stúdiót bízták meg a Call of Duty mobilos társalkalmazásának elkészítésével. A projekt egyelőre még a tervezési fázisban van, legalábbis erről tanúskodik a fejlesztő honlapja, ahol még várják a jelentkezéseket a csapatba. Megjelenési dátum és közelebbi koncepció ennél fogva még nincs is, és bár sokat törtem a fejem egy találó címen, a “Call of Candy”-nél tovább nem jutottam, ötleteiteket hozzászólás formájában várjuk.

call-of-duty-4-mobil-hatter.jpg