• Új játék fejlesztésébe kezdett a Larian Studios
  • Hogy pontosan mi lesz ez, még nem tudni

A Larian Studios, miután összehozta a remek Divinity: Original Sin-t, 19-re lapot húzott és vitte a bankot a játék második felvonásával. Most, hogy a Definitive Edition utómunkálatai is befejeződtek, ideje, hogy új vizekre evezzenek, mondta a stúdió alapítója, Sven Vincke.

„Már rengeteg energiát fektettünk a játékba. Az emberek elfelejtik, hogy ezek három évet felölelő erőfeszítések” – mondta, majd hozzátette – „Amikor az életedre gondolsz, megszámolod, hány játékot készíthetsz. Nem túl sokat. Éppen ezért ideje továbbállni és új dologba fogni”

Arra persze, hogy mire is készülnek nemhogy pontosan, de még nagyjából sem utalt a 2017-es év legjobb szerepjátékát fejlesztő csapat vezére a PC Gamernek adott interjújában. Akármerre is vezessen az útjuk, egy biztos: kíváncsian várjuk, hogy egy újabb folytatás, vagy valami egészen más készül a Larian műhelyében.

divinity-original-sin-2-csapat.jpg

Ti minek örülnétek jobban: egy újabb Original Sinnek, vagy valami egészen más világban játszódó játéknak?