• Billy Mitchellt előző héten megfosztották rekordjaitól
  • Erre azért volt szükség, mert a Twin Galaxies nyomozása szerint modulált szoftvert használt
  • Most Billy Mitchell is felszólalt az ügyben, természetesen mindent tagad
  • És bizonyítékokat is ígér a sajátártatlansága mellett

Billy Mitchell lett az első ember, aki átlépte a bűvös egymilliós ponthatárt a Donkey Kongban még 1982-ben. Épp ezért kapta fel mindenki a fejét, mikor előző héten megfosztották minden rekordjától, csalásra hivatkozva. A videojátékos rekordokat jegyző Twin Galaxies saját nyomozása alapján ugyanis Billy Mitchell egy modulált szoftvert használt, melynek hála a játék több pontot osztott, mint kellett volna.

A vádakra most reagált Billy Mitchell is, aki egy rövid, körülbelül egyperces videóban tagadott mindent, és kiállt a saját igaza mellett. Elmondása szerint már jelenleg is dolgoznak az ügyön, és bizonyítani is fogják, hogy az egymillió pont elérése az akkori szabályoknak megfelelően zajlott. Az úriember továbbá teljes transzparenciát is ígért, ahol mind a szemtanúk beszámolói, mind a témába vágó dokumentumok elérhetőek lesznek mindenki számára, ehhez azonban még időre van szüksége.