Sok rajongóhoz hasonlóan én is elég nehezen tudtam feldolgozni a Dragon Age: The Veilguard okozta traumákat, mert bár nem minden téren tartom tűzre valónak a tavalyi év (egyik) legnagyobb csalódását, szívfájdító volt látni, hogy pont azokon a területeken (sztori, karakter, világépítés) vérzik el az opusz, amiknek néhány évvel ezelőtt még a BioWare volt a mestere. A csapnivaló forgatókönyv, a finoman szólva sem túl acélos történet és a kelleténél sokkalta könnyedebb hangvétel mellett leginkább a programban található LMBTQ+ elemek szúrták a szememet – na persze nem azért, mert léteznek (az előző részekben is voltak, mégsem zavartak szinte senkit), hanem azért, mert hagyott némi kívánnivalót azok kivitelezése.
Míg a szebb napokat is látott széria korábbi felvonásaiban egyáltalán nem lógtak ki a sorból a queer szereplők és romácok (lehet nem imádni Iron Bullt az Inquisitionből?), addig a The Veilguardban az egyik karakter (Taash) teljes személyiségét húzták fel arra, hogy nembináris, holott ennek a szónak még csak nem is szabadott volna elhangoznia fantasy környezetben. A BioWare (pontosabban a cégtől azóta távozott Corinne Busche) nem túl ésszerű döntéseinek végül meg is lett az eredménye, hiszen erős kritikai fogadtatás ide vagy oda, hírünk alanya méretes pénzügyi bukásnak bizonyult, melynek hatására a felére csökkent a csapat létszáma, a soron következő Mass Effectnek pedig minden téren kimagaslóan jól kell teljesítenie ahhoz, hogy az EA ne darálja be a teljes céget. Megérte? Valószínűleg nem, most azonban örülhet egy picit a stúdió, hiszen végre hazavihetett egy év játéka díjat a Dragon Age: The Veilguard miatt.
Ahogy arról a Gamesindustry.biz, majd a Game Rant is beszámolt, az akció-RPG zsebelte be az LMBTQ+ közösség részére rendezett Gayming Awards 2025 legfontosabb elismerését, nem mellesleg a program főszereplőjét, Rookot választották a legjobb LMBTQ+ karakternek. Ez utóbbi egyébként nem túl meglepő annak fényében, hogy mi magunk dönthettük el a protagonista nemi identitását és szexuális orientációját – más kérdés, hogy valószínűleg jobb lett volna a játék fogadtatása, ha az erre fordított időt és energiát inkább életszerű párbeszédekre, valamint valódi súllyal bíró döntéshelyzetekre fordítják a fejlesztők. Ha mindez esetleg nem lenne elég, a főhős egyik hangját adó Erika Ishii (ő kelti egyébként életre Atsut a Ghost of Yotei-ben) lett az év legjobb szinkronhangja, szóval a The Veilguardnak rögtön három díjat is sikerült felmarkolnia egyetlen rendezvény során. Bízzunk benne, hogy az új Mass Effect már nem (csak) ezeken a területeken fog domborítani, ellenkező esetben ugyanis búcsút inthetünk az egykoron legendás cégnek.
A borítóképek forrása: Steam