• A Dragon's Dogma 2 lesz a Capcom első 70 dolláros játéka
  • Könnyen lehet, hogy később is ilyen vastagon fog fogni a cég ceruzája
  • Legalábbis erre utaltak a legutóbbi eredménybeszámoló során
  • A vállalat ugyanis fontolóra veszi a szoftveres árstratégia felülvizsgálatát

A március 22-én megjelenő Dragon's Dogma 2 nem csupán azért számít rendkívül fontosnak a Capcom felhozatalalában, mert szinte senki nem gondolta volna, hogy folytatást kap a stúdió 2012-ben megjelent akció-RPG-je, hanem azért is, mert ez lesz a cég első olyan alkotása, amely 70 (pontosabban 69,99) dolláros árcédulával kerül fel a boltok polcaira. Persze nem a japán vállalat az első, amely az áremelés útjára lépett, hiszen a Ubisoft istállójából például tavaly decemberben gurult ki az első 70 dolláros cím az Avatar: Frontiers of Pandora képében, de a Take-Two számára sem ismeretlen ez az ösvény. Innentől viszont adja magát a kérdés, hogy ezentúl vajon az összes Capcom program ennyibe fog-e kerülni, vagy néha azért kihegyezik még azt a bizonyos ceruzát.

Nos, a cég legutóbbi eredménybeszámolójának kérdezz-felelek szekciójából kiindulva szinte biztosra vehető, hogy a Dragon's Dogma 2 csupán az első fecskének számít a drágább játékok sorában. "Az ebben a pénzügyi évben megjelenő Dragon's Dogma 2 lesz az első 69,99 dolláros alkotásunk" – olvasható a nemrég közzétett jelentés angol fordításában. "Az egész iparágban emelkednek a fejlesztési költségek, így az egyik lehetőségként az árak felülvizsgálatát fontolgatjuk. Igyekszünk átgondoltan megközelíteni a játékaink árazását, figyelembe véve a felhasználók visszajelzéseit." Egyáltalán nem lenne egyébként meglepő, ha a vállalat további címei már ezzel az árcédulával érkeznének, hiszen tavaly szeptemberben maga a Capcom elnöke, Cudzsimoto Haruhiro mondta azt, hogy a játékok jelenlegi ára nemes egyszerűséggel túl alacsony a fejlesztési költségekhez képest. "Személy szerint úgy érzem, hogy a játékok árai túl alacsonyak" – mondta a COO a Tokyo Game Show során. "A fejlesztési költségek körülbelül százszor magasabbak, mint a Famicom (NES) idején voltak, a szoftverek árai azonban messze nem emelkedtek ilyen mértékben" – tette hozzá. Persze az "árak felülvizsgálata" nem feltétlenül jelenti azt, hogy innentől a cég összes AAA alkotása 70 dollárba fog kerülni, de azért nem árt felkészülni arra, hogy a soron következő Resident Evil, Monster Hunter és Street Fighter-epizód már jobban megterheli majd a pénztárcánkat.