A Dying Light: The Following után két újabb alkotáson is munkálkodik a TechLand, derült ki Pawel Marchewka, a stúdió vezérigazgatójának nyilatkozatából.

Egy lengyelországi nyomtatott kiadványban a következőket mondta Marchewka: „Jelenleg nem egy, hanem két címen is dolgozunk. A két projekt teljes költségvetését 77 millió dollárra becsüljük, vagyis ezek úgynevezett AAA kategóriás játékok lesznek.”

A TechLandnek két csapata van, a wroclawi és varsói, amelyek külön-külön fognak dolgozni a két cím közül az egyiken, míg a cég vancouveri stúdiója mindkettőt egyszerre fogja támogatni, így a vezetőség tervei szerint az új alkotásoknak az elkövetkező két éven belül meg kellene jellenie.

A lengyel cég főnöke később megerősítette, hogy a két játék közül az egyik teljesen új fantasy IP lesz, hatalmas nyitott világgal, és szerepjátékelemekkel, illetve egyjátékos- és kooperatív többjátékos mód egyaránt lesz benne. Azonban arról is biztosított minket a vezérigazgató, hogy ennek az alkotásnak nem lesz semmi köze a Hellraidhez.

A másik titokzatos címről sajnos nem tudunk semmit se, így ez akár a Hellraid újjáélesztésétől kezdve a Dying Light folytatása is lehetne. Végül pedig azt is elárulta Pawel Marchewka, hogy bár a Dying Light támogatása még nem szűnik meg, viszont a fejlesztők úgy érzik nem tudnak már egyebet hozzáadni a nyitottvilágú kalandjátékhoz, vagyis nem érdemes további DLC-kben reménykednünk.