• Néhányan bojkottálják a Final Fantasy 16-ot
  • Mivel nem lesz elég diverz a játék
  • Reseterán indított valaki szavazást ezzel kapcsolatban
  • De nem túl sok sikerrel, mivel a többség így is megveszi a programot

Az előzetes beszámolók (na meg a nemrégiben elérhetővé vált demo) alapján a június 22-én érkező Final Fantasy 16 nemcsak a nyár, hanem az év egyik legjobb játéka is lehet, pláne a saját műfajában. Clive Rosfield bosszútörténete viszont már tavaly kivágta a biztosítékot néhány embernél, mivel a program producere, Josida Naoki elárulta, hogy Valisthea megalkotásakor a középkori Európát vették alapul, ebből kifolyólag pedig senki ne várjon multikulturalizmust és manapság kvázi kötelező elemnek számító diverzitást. (Zárójelben jegyzem meg, hogy felettébb örültem volna, ha a Vaják sorozat alkotói is hasonlóképpen gondolkoznak.) A dolgot tetézte, hogy néhány küldföldi portál is úgy hozta le ezt a döntést, mintha negatívan befolyásolná a játékélményt, és ez minden bizonnyal az értékeléseken is tükröződni fog, elég csak a Hogwarts Legacy kissé megmosolyogtató 1 pontos "tesztjére" gondolni. A játék közeledtével természetesen aktuálissá vált a téma, miszerint bojkottálni kellene-e csak azért, mert nincs benne színesbőrű karakter (vagy egyéb kisebbség), Reseterán pedig még szavazást is indítottak ezzel kapcsolatban, az eredmény alapján viszont úgy fest, az embereket nem különösebben hatja meg a dolog.

A posztra (melyre azóta már nem lehet reagálni) több mint 1200 válasz érkezett (legalábbis tegnapelőttig, ahogyan azt az Eurogamer cikke írja), a résztvevőknek pedig csak egy elenyésző hányada, mindössze 2,9%-a mondta azt, hogy ő bizony nem fogja megvenni a játékot a reprezentáció hiánya miatt. A válaszadók 72,8%-a kérdés nélkül a kosarába fogja tenni a Final Fantasy 16-ot, míg a 24,3% eleve nem is tervezte megvenni – van, akit az zavart, hogy az új felvonás eléggé eltávolodik a megszokott FF recepttől. A bojkott mellett szavazók közül van olyan, aki azt írta, hogy mivel a Starfield és a Dragon's Dogma 2 is tartalmaz fekete karaktereket, így nem esik nehezére ignorálnia a játékot. Egy másik felhasználó szerint, ha ilyen dolgok miatt döntene úgy, hogy nem vesz meg egy alkotást, akkor néhány indie címen kívül szinte semmivel nem tudna játszani. De érkezett egy olyan komment is, ami remekül mutatja, hogy az ilyen dolgok pont azokat érdeklik a legkevésbé, akikről amúgy szól ez az egész: "Még 5 éves korom előtt kezdtem el játszani, és mindig az alapján döntöttem, hogy valamit élvezek-e, vagy sem. Ez pedig mit sem változott most, 30 évvel később. Aki akarja, bojkottálja, de én feketeként egészen biztosan megveszem már az első nap." Az imént említett Hogwarty Legacy eladásainak egyébként rendkívül jót tett anno a negatív reklám (ismerek olyan embert, aki csakis a bojkott miatt vette meg), szóval felettébb kíváncsian várjuk az eladási számokat – na meg persze a játékot is, hiszen mi természetesen nem csupán kipróbáljuk, de alaposan le is teszteljük nektek!