• A Forspokenben Frey hangját adó Ella Balinska rendkívül büszke a teljesítményére
  • Ugyanakkor megérti azokat, akik a játék forgatókönyvére panaszkodnak
  • Azt reméli, hogy az alakítása inspirál majd másokat

Szinte hihetetlen, de mindössze pár hét leforgása alatt két olyan ígéretes játék is megjelent, amely végül nem tudta beváltani a hozzáfűzött reményeket (szorítsunk, hogy ne a Hogwarts Legacy legyen a harmadik!). December elején a The Callisto Protocol hagyott keserű szájízt maga után, nemrég pedig a Forspokennek sikerült csalódást okoznia. Nem elég ugyanis, hogy világa üres és élettelen lett, de emellett az írással is akadtak problémák, ami miatt a játékosok nem is bántak kesztyűs kézzel a programmal. Utóbbi mondjuk már az előzetesen kiadott promóciós anyagokban is sokaknak feltűnt, a New York városából Athia földjére kerülő Frey Holland szövegei ugyanis felettébb kínosra sikeredtek, ez a probléma pedig a teljes játékra is rányomta a bélyegét. A hősnő hangját adó Ella Balinska ugyanakkor roppant büszke a teljesítményére, erről a The Verge-nek adott interjúban beszélt.

A színésznő elmondta, hogy ugyan megérti, miért tartják az emberek annyira borzasztónak (vagy, ahogy manapság nevezik: cringe-nek) a dialógusokat, viszont hozzáteszi, hogy talán csak nem szoktak hozzá az olyan merész főhősökhöz, akik bátran kimondják, amit gondolnak. Úgy véli, hogy mindenki képes így viselkedni, beszélni a való életben, és talán pont emiatt vélik sokan annyira rossznak a főhős attitűdjét. Ő maga viszont rendkívül büszke a teljesítményére, szerinte kihozta a maximumot a karakterből (valamint a szövegkönyvből), és szívből reméli, hogy alakítása inspirálja majd mindazokat, akik elkötelezettek valami iránt. Jó kérdés, hogy az írók valóban a hétköznapiságot akarták-e megragadni a sokszor szemforgató szövegekkel, vagy szimplán csak úgy gondolták, hogy így lesz "menő" a főszereplő, mindenesetre a játékosok kegyeit nem sikerült elnyerniük a döntéssel.