Az elmúlt néhány esztendő blockbusterei közül messze kiemelkedik a 2015-ös Mad Max: A harag útja, hiszen George Miller filmje bizonyította, hogy egy szögegyenes cselekménnyel felvértezett mozi is lehet lebilincselő, izgalmas és grandiózus. Az Entertainment Weeklyvel beszélgetve Miller elmondta, hogy az eredetileg animeként elképzelt Furiosa-film után is megvannak a terveik a széria bővítésére.

"A Mad Max: A harag útja előkészítése során azt is megírtuk, hogy mi történt Maxszel abban az évben, mielőtt a filmben találkozunk vele" – mondta Miller. "Az írók tudják, hogy mi történt vele A harag útja előtti évben, és van egy komplett történetünk erről, amit meg szeretnénk csinálni, ha lesz rá lehetőségünk" – tette hozzá. Mikor megkérdezték, hogy miként áll most a dolog, Miller ezt válaszolta: "Nos, természetesen dolgozunk rajta. És ahogy mondtam, ezt alapvetően novellaként írtuk meg, és most, hogy lehetőségünk van rá, forgatókönyv formába hozzuk, aztán onnan folytatjuk". Ha összejön, akkor ez az előzménysztori Max-re fog koncentrálni, és egyetlen évvel A harag útja eseményei elé visz minket.