• 155 ezer Xbox Series X és S talált gazdára a briteknél
  • Ez új csúcs a Microsoft részéről

Tegnap érkeztek meg az első eladási adatok Japánból az újgenerációs konzolok kapcsán, most pedig újabb számokkal tudunk szolgálni, méghozzá az Egyesült Királyságból, ahol egyelőre csak az Xbox Series X és S debütáltak – a PS5 a mai napon csatlakozik hozzájuk.

a-gephiany-ellenere-is-rekordot-dontott-az-uj-xbox-a-briteknel-ime-a-pontos-adatok.jpg

Hogy milyen szükös a globális nyitókészlet, azt jól mutatja, hogy itt is rögtön elkapkodták az összes rendelkezésre álló gépet a helyiek. Ennek tükrében a 155 ezres első napi teljesítmény akár több is lehetett volna, a Microsoft azonban így sem lehet elégedetlen, hiszen ezzel új rekordot állítottak fel, túlszárnyalva az Xbox One 150 ezres startját. Az eladott gépek kétharmada volt egyébként Xbox Series X.

Az abszolút csúcsot továbbra is a PS4 tartja a briteknél, melyből 250 ezer példány fogyott két nap alatt 2013-ban, a képzeletbeli dobogóról pedig két másik Sony konzol, a PSP (185 ezer) és a PS3 (165 ezer) integetnek még.