• Tavasszal érkezik a New Game Plus mód a God of War Ragnarökhöz
  • Ezt maga a Santa Monica Studio jelentette be
  • Egy mókás posztban, amelyben Tyr napszemüvegben pózol

A PlayStation történetének legjobb nyitányát produkálta megjelenése után a God of War Ragnarök (már ami a belsős fejlesztéseket illeti), így egyáltalán nem csoda, hogy a Santa Monica Studio a továbbiakban is törődik majd az alkotással, ami az Év játéka díjért is versenyben volt. Azt már korábban elmondták, hogy az előző felvonás egyik kedvelt eleme, a New Game Plus mód visszatér majd a folytatásban, most pedig azt is megtudhattuk, hogy körülbelül mikor. A csapat ugyanis egy vicces Twitter posztban (amelyben Tyr napszemüvegben örvendezik, dacára a mínuszoknak) jelentette be, hogy valamikor tavasszal érkezik az új kihívásokat, valamint (ha a 2018-as epizódból indulunk ki) új nyersanyagokat és páncélokat is tartalmazó New Game Plus, részleteket pedig későbbre ígértek. Ha tehát valaki szeretné újrázni Kratos és Atreus lélegzetelállító kalandját, akkor ezt a pár hónapot már mindenképp várja meg.