• A live service címeken múlhat a játékipar jövője
  • Legalábbis a Griffin Gaming Partners 47 oldalas jelentése szerint
  • A megkérdezett stúdiók 95%-a dolgozik valamilyen élő szolgáltatást nyújtó programon
  • A felmérésben résztvevők 66%-a gondolja úgy, hogy a live service alkotások szükségesek a sikerhez

Sokan máig nem voltak képesek megbarátkozni a live service fogalmával, holott tisztán látszik, hogy ebbe az irányba halad a játékipar. Ez abban az esetben nem is lenne túl nagy probléma, ha megfelelő arányban készülnének ezek a programok, ám többször is előfordult már az elmúlt évek során, hogy olyan csapatok és témák kerültek bele ebbe a kalapba, amiknek semmi keresnivalójuk nem volt ott – előbbire ugyebár kiváló példa a csúfosat bukó Anthem, míg utóbbira ott van a szintén csúnyán elhasaló Marvel's Avengers. A jelek szerint pedig a kiváló Arkham-trilógiát jegyző Rocksteady Studios is ebbe a próbálkozásba bukik bele, a február 2-án megjelent Suicide Squad: Kill the Justice League ugyanis mindössze 61 (!) ponton áll jelenleg a Metacritic oldalán (21 kritikát követően, szóval eléggé mérvadó az adat), így biztosra vehető, hogy már most, év elején megvan 2024 (egyik) legnagyobb csalódása. Nem minden stúdiónak és műfajnak áll tehát jól az élő szolgáltatás jelleg, ettől függetlenül viszont nagyon úgy fest, hogy ebben rejlik az ipar jövője.

liveservicegames.jpeg

Griffin Gaming Partners 47 oldalas jelentéséből ugyanis kiderült, hogy a megkérdezett fejlesztők és stúdiók 95%-a dolgozik valamilyen live service alkotás létrehozásán vagy támogatásán. A jelentéshez összesen 537 csapatot kérdeztek meg különböző témakörökben, a végeredmény alapján pedig a válaszadók 66%-a gondolta úgy, hogy a rendszeres támogatásra (DLC-k, Battle Pass, szezonok, frissítések, satöbbi) alapozó játékok elengedhetetlenek a hosszú távú sikerhez. A részletes prezentációban három fontos megállapítás is olvasható, ezek pedig a következők:

  • a stúdiók 77%-a szerint emelkednek a játékfejlesztés költségei
  • a cégek 65%-a aktívan dolgozik valamilyen live service címen
  • a válaszadók 88%-a új eszközöket értékel

A jelentés fókuszában a fejlesztők nehézségeinek részletes bemutatása áll, beleértve az adatmérnöki munkát, az élő szolgáltatások elkészítését, a játékosok elvárásait, valamint a cross-patform iránti megnövekedett igényt. Kiemelik továbbá azt is, hogy a technológia összetettebbé válásával a tesztelés egyre nehezebbé válik, ami ahhoz vezet, hogy sok játék automatizált tesztelési folyamatok alá kerül – ebből adódóan nem is csoda, hogy sok AAA cím csak hónapokkal a debütálás után lesz befejezve. A Riot Games-nél dolgozó Sasha Shams azt is kiemelte a live service programok kapcsán, hogy folyamatosan nagy nyomás alatt vannak az alkalmazottak, mivel a felhasználói elvárások és a bizalom fenntartása miatt állandóan lavírozniuk kell a rendszeres tartalomgyártás és a visszajelzésekre adott azonnali reagálás, valamint a hibajavítások között, ami felettébb kimerítő feladat. A tűzhöz közel álló személyek is úgy gondolják tehát, hogy meghatározó szerepet töltenek be a játékiparban az élő szolgáltatások, de mi azért reménykedünk abban, hogy a "hagyományos", egyben kiadott alkotások sem fognak soha eltűnni a piacról.