Egyszer azzal viccelődtem a szerkesztőség Discordján, hogy két olyan stúdió létezik a világon, ami egy random kedd délután is fel tudja robbantani az internetet, ez pedig a Valve és a Rockstar Games. Nos, tegnap kiderült, hogy igazam van, hiszen néhány nappal azután, hogy a Take-Two 2026. május 26-ra halasztotta a GTA 6 megjelenését, befutott a konteók övezte második előzetes, ami közel három percen keresztül mutatja be a két főszereplő, Jason Duval és Lucia Caminos meglehetősen érzelemdús kapcsolatát, valamint azt, hogy mit tudott kihozni a Rockstar a PS5 hardveréből.

Az idézőjeles atombomba ledobását követően a cég volt olyan kedves, és megosztott néhány kardinális információt a bejárható helyszínekkel és az extravagáns mellékszereplőkkel kapcsolatban (ráadásul egy kazalnyi képet is kaptunk), maga a trailer pedig olyan gyorsan eljutott a rajongókhoz, hogy szó szerint percek alatt felért a YouTube csúcsára.

A Tech4Gamers hívta fel a figyelmet arra, hogy a Grand Theft Auto 6 második előzetesének kevesebb mint 40 percre volt szüksége az egymillió kedvelés eléréséhez, ami abszolút rekordnak számít a videómegosztó portál történetében, nem mellesleg jól jelzi, milyen gigantikus érdeklődés van a sandbox körül. Jelen sorok írásakor egyébként 45 millió megtekintésnél és 4,3 millió kedvelésnél jár a Rockstar Games hivatalos csatornájára feltöltött videó, szóval nem lennénk meglepve, ha péntekig a 100 milliós mérföldkőről is be tudnánk számolni nektek. Ebből kiindulva talán nem túlzás azt állítani, hogy a GTA 6 már nem egy videójáték, hanem egy olyan jelenség, amely az egész szórakoztatóipart megrengeti majd a debütálásakor.

A borítóképek forrása: Rockstar Games