Aki most Jack Thompson szellemét érzi a közelben, az szerintem nem járhat messze az igazságtól, mert biztos vagyok benne, hogy ezt a ziccert nem hagyja majd ki a hírhedt ügyvéd. Mindenesetre saját ügyvédje azzal védte a srácot, hogy a játékban idegen lényeket kell öldösni, és ez megőrjítette Daniel Petricet, aki Halo 3 fanatikus volt.

A bíró szerint azonban Daniel már hetek óta tervezte a gyilkosságot. A tinédzser még csak 17 éves, de a helyi törvények szerint már nagykorúnak számít, ezért életfogytiglani börtönbüntetésre is ítélhetik.

Maga a gyilkosság egyébként meglehetősen hátborzongató módon zajlott le.  Az elkövetéskor mindössze 15 éves Danielnek sikerült hozzáférnie ahhoz a széfhez, amelyben a játék és apja (aki egyébként lelkész) pisztolya volt megtalálható, majd miután mindkettőt megszerezte, belépett szülei szobájába, akik nem látták, mi van nála.

"Csukjátok be a szemeteket! Meglepetés!" - kiáltotta. A szülei ezt meg is tették, és ekkor érte őket a lövés, közvetlen közelről, fejbe (csodával határos módon apja túlélte a támadást, és azóta felépült).

Természetesen az eset kapcsán megkérdezték a Microsoftot is, a cég azonban mindössze ennyivel kommentálta az ügyet: "Hallottunk az esetről, rendkívül tragikus."