Kétség sem férhet hozzá, hogy a 2014 novemberében megjelent Halo: The Master Chief Collection ott van a világ legjobb videójátékos kollekciói között, hiszen a csomag nem csupán a Bungie korszakalkotó FPS-eit, de a 343 Industries berkeiben készült negyedik felvonást is magában foglalja. Üröm az örömben, hogy míg a legelső Xboxot a konzolok térképére varázsoló Halo: Combat Evolvednak, valamint a második résznek már a felújított (pontosabban fogalmazva évfordulós) kiadása került be a gyűjteménybe, addig a Master Chief történetét egy jó darabig lezáró harmadik etap nem kapott új köntöst, ez pedig az azóta eltelt években sem változott, holott 2017-ben, tehát a 10. születésnap alkalmával elég nagyot szólhatott volna egy remake/remaster. A kiadó és a stúdió sosem firtatta, hogy miért nem nyúltak hozzá az Xbox 360 talán legjobb exkluzív címéhez (a felbontás és a képkockaszám persze nagyobb lett a modern gépeken), ám az immár Halo Studios néven tevékenykedő csapat egyik alkalmazottja most elárulta, mi áll a háttérben.

Darren Bacon, a nehézkesen elkészült Halo Infinite művészeti igazgatója a VideoGamer Podcast keretében (Via Game Rant) beszélt arról néhány nappal ezelőtt, hogy a cég berkeiben ugyan felmerült a leporolás ötlete, amikor közeledtek az imént említett évfordulóhoz, ám a 2015-ös Halo 5: Guardians megjelenés utáni támogatása, valamint az Infinite korai munkálatai az összes erőforrást felemésztették, így egyszerűen nem volt idő egy ekkora lélegzetvételű projektre. Mivel a Microsoft esernyője alá tartozó brigádnak már a nevében is benne van, hogy melyik franchise-ra specializálódott, 2027-ben talán megkaphatjuk a várva várt felújítást, egyelőre azonban bízzunk abban, hogy valóban PS5-re és Nintendo Switch 2-re költözik a Halo: The Master Chief Collection, hiszen egy ekkora zászlóshajó új platformokon történő debütálása bizonyára nagyban hozzájárulna a későbbi címek finanszírozásához.

A borítóképek forrása: IGDB