Azt hiszem, már nincs olyan PGO-olvasó, akinek le kellene írni, hogy a Flagship stúdió azokból az emberekből áll, akik egyszer csak fogták magukat, és leléceltek a Blizzard kötelékéből (onnan is a Diablót készítő Northból). Valószínűleg azon sem lepődtök meg, hogy nekik köszönhetjük a kissé felemásra sikerült Hellgate: Londont is, amelyben az a különleges, hogy egy akció-szerepjáték, holott a fiúk pont azért pattantak meg az előző vállalatukból, mert már unták az ilyen típusú programok készítését. A vállalat nem titkoltan igen komolyan elszámolta magát - ezt még ők is beismerték --, azonban mostanság olyan pletykák kaptak szárnyra, amelyek szerint a Hellgate: Londont, mint címet, felvásárolta egy külsős cég, a Flagship pedig mehet új címeket kapálni. Mielőtt azonban kihírezhettük volna a dolgot -- vagy akár csak feldolgozhattuk volna --, jött is a cáfolat, amelyben a fejlesztőbrigád "felháborító hazugságnak" titulálja a dolgot. Leépítés lesz náluk, valaki pedig ebből hozta ki azt a hajmeresztő következtetést, hogy eladták a boltot -- szóval nem kell aggódni, jöhet a Hellgate: Budapest, a volt Blizzardos srácoktól, legalábbis, ha olvassák a PGO-t.