Bármit is hallottál, nem kap más címet A Hét Királyság lovagja

Ha minden a tervek szerint alakul, Dunk és Egg már jövőre visszatérhetnek az HBO Max kínálatába.

A minap véget ért a váratlanul nagy sikert aratott Trónok harca spin-off első évada, az utolsó epizód pedig bizonyos szempontból egészen meglepően zárult: a záró felirat A Knight of the Seven Kingdoms-ról rövid időre a kissé nyelvtörő A Knight of the Nine Kingdoms-ra változott. Emiatt sokakban lényegében okkal merülhetett fel, hogy megváltozik a széria címe, ahogy azt az AMC is tette például az Interjú a vámpírral-sorozat esetében, amikor a harmadik évadtól Lestat, a vámpírra változtatta a szériát, követve Anne Rice forrásanyagát. A Hét Királyság lovagjának azonban ennek fényében sem változik a címe. 

A showrunner Ira Parker a Varietynek elmondta, hogy nem változtatják meg a sorozat címét, és a hirtelen  változtatás az utolsó epizódban csupán egy játékos kikacsintás volt a részükről, amit sokan túl komolyan vettek.

„Lehet, hogy kicsit túl viccesre sikerült… Az emberek utálhatnak vagy felakaszthatnak érte, de ezekhez a sorozatokhoz kell egy kicsit könnyedebb hangvétel. Nem hazudtunk, a történet szerint valóban kilenc királyság van akkorra.”

A második évadról egyébként már tudunk ezt-azt, mindenekelőtt, hogy az HBO már hivatalosan is zöld utat adott neki. Tudjuk továbbá azt is, hogy a második etap George R. R. Martin The Sworn Sword című novelláját követi majd, míg a harmadik évad a The Mystery Knight-ot. Mint az első évad, a folytatások is hat-hat epizódból állnak majd, 30–60 perc hosszúságú epizódokkal. Ira Parker pedig már korábban belengette, hogy Martin összesen 12 további, eddig publikálatlan Dunk és Egg-történet vázlatát osztotta meg, vagyis ha úgy látják szükségét, bőven tudják majd hova bővíteni a magas lovag és aprócska inasának kalandjait. Ugyancsak jó hír, hogy a második évad már készül, 2027-ben tervezik bemutatni

Borítókép forrása: HBO