• A Sony is színpadra lép a 2020-as CES-en
  • „A jövő közeleg” címmel készülnek az eseményre
  • Az előadás január 6-án éjfélkor lesz

Tech fronton hagyományosan a Consumer Electronics Show indítja be az évet, és nem lesz ez másképp 2020-ban sem, a rendezvényen pedig ott lesz természetesen a Sony is, akik nem kizárt, hogy a PS5 leleplezését is ekkorra időzítik.

hivatalos-2020-vegen-jon-a-playstation-5-innovativ-uj-kontrollerrel.jpg

A japán óriás nemrég fellőtt egy teaser oldalt „A jövő közeleg” címmel, mellyel a január 6-án, itteni idő szerint éjfélkor kezdődő konferenciájukra hívják fel a figyelmet, új élményeket és érzéseket ígérve. A PS5 új kontrollere pedig speciel elég jól beleillik ebbe a koncepcióba...

Persze benne van a pakliban az is, hogy más területekre fognak fókuszálni, és a PS5 majd csak később, egy külön eseményen fog debütálni, ahogy a PS4 esetében is anno. Ugyanakkor már elég régóta nyíltan beszél a Sony a konzolról, így nem lepődnénk meg, ha legalább néhány infómorzsát elszórnának róla már a CES-en is.