2025 vége felé járunk, és a digitális lövészárkokban elhalkult a fegyverropogás. A PlayStation és az Xbox közötti, évtizedeken át tartó konzolháborúnak hivatalosan is vége. Az egészben pedig az a legmeglepőbb fordulat, hogy a negyedévszázados harc végén nincsenek igazán vesztesek, legalábbis a hagyományos értelemben, a játékosok viszont szinte mind jól jártak. Egy olyan új status quo alakult ki, ahol a régi ellenségek óvatosan, de annál nagyobb üzleti megfontolásból kezet ráztak. Ennyi acsarkodás után furcsa ez a béke, de a játékosok számára egyértelműen gyümölcsöző.
Negyed évszázad háború
Pedig nem indult minden ilyen barátságosan. A PS2 és az első Xbox óta versenyt futott a japán techóriás a szilíciumvölgy titiánjával. Egy pofon itt, egy pofon ott, de a háború legvéresebb csatáját a 2010-es évek közepén vívták, amikor az Xbox One csúfos vereséget szenvedett a PlayStation 4-gyel szemben. Míg a Sony egyszerűen csak a játékosokért készített egy erős, letisztult gépet, a Microsoft megpróbált egy mindentudó multimédiás központot lenyomni a gamerek torkán, drágábban és egy elhibázott kommunikációs kampánnyal. A PS4 eladási számai az egekbe szöktek, és egy időre úgy tűnt, az Xbox térdre kényszerült. Mindez pedig a lehető legrosszabb pillanatban történt: abban az időszakban, amikor a lemeztornyokat hátrahagyva minden konzolos játékos elkezdte kiépíteni a saját örökkévaló digitális játékkönyvtárát.
Azonban a Microsoft, mint egy sarokba szorított stratéga, taktikát váltott. Ahelyett, hogy frontális támadást indított volna veszett háborút a konzoleladások terén, egy teljesen más hadszíntéren kezdett szervezkedni. Ennek a neve Xbox Game Pass lett, a „játékipar Netflixe”, ami egy abszolút briliáns húzás volt. Ha nem tudod rávenni az embereket, hogy elköteleződjenek a hardvered mellett, add el nekik a szoftvert egy ellenállhatatlan előfizetéses modellben. Az Xbox lassan, de biztosan megszűnt egy újabb fekete doboz lenni a tévé alatt, és a kilencedik generáció derekára egy szolgáltatássá vált, amely elérhetővé vált egy kompetens új konzolon, PC-n és a felhőn keresztül szinte bármelyik okostévén, tableten és mobiltelefonon. Phil Spencer vezetésével a multiplatformos stratégia és a masszív stúdiófelvásárlások (mint a Bethesda és az Activision Blizzard) a kiadói szférában egy megkerülhetetlen tényezőként tartották életben az Xboxot, még akkor is, ha papíron az évtizedekig vívott csatákból végül a PlayStation került ki győztesként.
A piac változik, de a játék örök
Az igazi áttörés és a háború végét jelentő fehér zászló kitűzése 2024 végén és idén történt meg. Ami egykor szentségtörésnek számított, mára valóság lett. A Microsoft a 75 milliárd dolláros Activision-deal árnyékában ráébredt, hogy csak a szoftvereladások maximalizálásával tudja rentábilissá tenni az üzletét, így a tavalyi év végén óvatosan, egyesével elkezdte kiadni címeit a konkurens platformra. Amikor a Sea of Thieves kalózai kikötöttek a PlayStation 5 partjainál, vagy amikor a Forza Horizon 5 a kékekhez is elhozta a fesztivált, az már jelezte a változást. Az igazi döbbenetet azonban az okozta, amikor idén az Xbox legnagyobb legendás exkluzív címei, a Gears of War is megjelent a PlayStation Store-ban, amit a Halo: Campaign Evolved előrendelése követett. Már a Microsoft Flight Simulator egén is DualSense kontrollerrel repkednek a játékosok!
A békekötés azonban nem volt egyoldalú, a változó piac Sonyt is lépésre kényszerítette. Bár nyilvánvaló, hogy kezdetben vonakodtak, az elmúlt évek PC-s portjainak sikere után óvatosan megnyitották a kapukat. A nyár végén a közelmúlt egyik legsikeresebb multiplayer játéka, a Helldivers 2 ásta el a két tábor közti csatabárdot, amikor az Xbox Series X/S-re adott kiadás kapásból egy hatalmas Halo 3: ODST-csomaggal szedett újabb milliós eladásokat. Lassan a nagy külsős kiadók exkluzivitási dealjei is megtörtek, vagyis a korábban PlayStation-exkluzív Final Fantasy VII Remake és Final Fantasy XVI és a Silent Hill 2 is megérkeztek a Microsoft Store-ba.
Az év végére már világossá vált az előttünk álló út. A Microsoft teljes mellbedobással, a PlayStation pedig kimért léptekkel halad a teljes multiplatformos jövő felé, ahol teljesen másodlagos, hogy kinek a logója virít a hardveren. A kérdés nem az, hogy melyik dobozt veszed meg, hanem az, hogy melyik szolgáltatásra fizetsz elő. A régi harcosok, akik fórumokon és kommentmezőkben ölték egymást, most közös csapatban játszanak. A háborúnak vége, és mi győztünk.
Borítókép forrása: Wired