• A Microsoft nem tervezi több stúdió felvásárlását
  • Így is akad bejelentenivalójuk bőven

A Microsoft játékokkal foglalkozó, nemrégiben átkeresztelkedett részlege, az Xbox Game Studios azzal töltötte az elmúlt bő egy évet, hogy stúdiók egész sorát vásárolja fel, válogatás nélkül, kicsiktől egészen a nagyokig. Joggal tettük fel magunknak a kérdést, hogy ki lesz a következő, és most már tudjuk is rá a választ: egy jó darabig senki. Erről Aaron Greenberg beszélt a Twinfinite-nek adott interjúban.

“Izgalmas és nagyszerű dolog volt ezeket a csapatokat megismerni, leülni a Ninja Theory, az Obsidian vagy az inXile embereivel, és látni azt, amin dolgoznak és az emberek tudnak róla, és a titkos dolgokat, amiről még senki sem hallott. Ezekről majd időben fogunk beszélni.

Sosem lehet tudni, de ahogy jelenleg állunk a 15 belsős stúdiónkkal, igazán elégedettek vagyunk az érkező tartalommennyiséggel, legyen az a Project Scarlett, vagy az Xbox Games Pass támogatása PC-n és konzolon. Úgy érezzük, hogy egészséges és változatos tartalommal szolgálhatunk rajongóinknak.”

xbox-doublefine.jpg