A Halo első három részét és a Halo: Reach című programot még a Bungie fejlesztette, a Reach 2010-ben jelent meg, és ezután a Microsoftnak az volt a véleménye, hogy a sorozatnak ezzel vége van. Aztán a 343 Industries és a stúdió főnöke, Bonnie Ross átvette a szériát, aki teljes mértékben ismerte az univerzumot. A fiatal hölgy azt mondta a Microsoftnak: "Ha átveszem a Halo-t, én akarok lenni a sorozat George Lucasa. Mindent én akarok, és kedvem szerint akarom változtatni a dolgokat.

Mind a Microsoft, mind a Bungie meg volt lepődve Bonnie tudásán, Frank O'Connor elmondása szerint le voltak nyűgözve attól, amit Bonnie előadott: "Olvasta az összes könyvet, játszott mindegyik játékkal." A Halo 4-et sokan dícsérték, legfőképpen Master Chief és Cortana kapcsolatát emelték ki, a Halo 5: Guardians pedig éppencsak elstartolt, de ez a program is jól indult. Szeretik a kritikusok. 

Te már játszol vele?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!