• A jövőbeli konzolokról kérdezték Phil Spencert
  • Az Xbox feje elmondta, hogy nem terveznek leállni a hardverekkel

Az Xbox Live és az Xbox Game Pass után nemrég az xCloud is elindult, ami azt mutatja, hogy a Microsoft egyre nagyobb hangsúlyt fektet a szolgáltatásokra a gamingen belül. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a hardverek háttérbe szorulnának – ezt maga Phil Spencer erősítette meg a Yahoo! Finance számára adott interjújában.

a-microsoft-szamara-nem-ez-lesz-az-utolso-konzolgeneracio.jpg

Az Xbox üzletág feje szerint a streaming előtérbe kerülésével még nem fog leállni a hardveres innováció.

"Ami a jövőbeli hardvereket illeti, abszolút azt gondolom, hogy lesznek további konzolok. A videók és a zenék esetében sem látjuk azt, hogy a streaming miatt leállt volna a készülékek innovációja. Szerintem ez megmarad a jövőben is, mi legalábbis egyértelműen erre készülünk" – nyilatkozta Spencer.

Úgy tűnik tehát, hogy a "vajon ez lesz-e az utolsó konzolgeneráció?" kérdést ezúttal is el lehet napolni, a Microsoft ugyanis az Xbox Series X és S utána sem tervez leállni – legalábbis a friss nyilatkozat alapján.