• Óriási siker a Palworld
  • A Pokémon-rajongók azonban nem estek hanyatt a játéktól
  • Egyesek szerint ugyanis lopott ötletekből dolgozott a Pocketpair
  • Ennek bizonyítására már konkrét elemzések is készültek

Elég nagy érdeklődés övezte a Palworld fejlesztését, a "Pokémon lőfegyverekkel" koncepció ugyanis rengeteg embernek felkeltette az érdeklődését, ráadásul az időközben kiadott kedvcsinálók is egy minőségi produkciót vetítettek előre. A Pocketpair különleges túlélőjátéka január 19-én vált elérhetővé (Steamen egyelőre csak korai hozzáférésben), a siker pedig még a legoptimistább forgatókönyvet is messze túlszárnyalta, hiszen alig nyolc óra alatt több mint egymillió példány talált gazdára az alkotásból, a Valve platformján ráadásul azóta is az élvonalban tanyázik egyidejű játékosszám terén. A Palworld iránti érdeklődés azonban nem minden esetben nevezhető pozitívnak.

gekhzv6xcaabitm.jpg

Nem meglepő módon a Pokémon-közösség néhány tagja kezdett "nyomozásba" a hír alanyában található lények dizájnját illetően, képekkel és összehasonlításokkal bizonyítva, hogy a stúdió szívbaj nélkül lemásolta (avagy ellopta) a népszerű univerzum "szörnyeinek" egyes tulajdonságait és külső jegyeit. Az onion_mu nevű X-falhasználó egyenesen odáig ment, hogy dokumentálta az összes olyan esetet, amikor a Pocketpair összekeverte a Pokémonokat, majd eladta azokat "új lény" címszóval – ebből láthattok egy példát fentebb, a teljes sorozatot pedig ITT tudjátok megtekinteni. Sokak szerint eléggé lusta megoldás volt ez a készítők részéről, hiszen nem ugyanaz ihletet meríteni és ténylegesen lemásolni valamit, a kérdés már csak az, hogy mit tesz az ügyben a The Pokémon Company.