• Elképesztő rajtot produkált a Palworld
  • Nyolc óra alatt több mint egymillió darabot adtak el a Pocketpair túlélőjátékából 
  • A steames játékosszám is az egekben van
  • Amit meg is éreztek a szerverek

Elég nagy érdeklődés övezte a Palworld fejlesztését, a "Pokémon lőfegyverekkel" koncepció ugyanis rengeteg embernek felkeltette az érdeklődését, ráadásul az időközben kiadott kedvcsinálók is egy minőségi produkciót vetítettek előre. Tegnap végre el is startolt a Pocketpair online alapokra helyezett túlélőjátéka (Steamen egyelőre csak korai hozzáférésben), a debütálás pedig alsó hangon is nagyot szólt, a fejlesztők ugyanis büszkén jelentették be, hogy mindössze nyolc óra alatt több mint egymillió példány kelt el az alkotásból. 

És ha már szóba került a Valve platformja, természetesen a játékosszám is kilőtt a rajtot követően. A számok nyelvére lefordítva ez annyit tesz, hogy az elmúlt 24 órában 561 032 felhasználóval ért fel a csúcsra az ipar legújabb slágere (legalábbis a SteamDB mérései alapján), a hír írásának pillanatában pedig 560 827 játékos építkezik a különleges lények segítségével – és mivel hétvége van, ez a szám vélhetően még tovább emelkedik majd az elkövetkezendő napokban. Az óriási érdeklődést természetesen a szerverek is megérezték, bár a stúdió elvileg már gőzerővel dolgozik a megoldáson, a legtöbb ember pedig eddig is be tudott lépni 2-3 próbálkozást követően. Tekintve, hogy a Palworld a Game Pass keretében is elérhető, szinte garantált, hogy még jó darabig ott lesz az élvonalban – pláne, ha a rendszeres frissítésekről és javításokról sem feledkeznek meg a készítők.