Tavaly szeptemberben lett teljesen ingyenes a Project Spark, most azonban a Microsoft úgy döntött, hogy kivonja a forgalomból: a játék már nem elérhető, se a Windows Store-ban, se az Xbox Marketplace rendszerében, az online szolgáltatások pedig augusztus elején teljesen leállnak: az időpont augusztus 12. Ezután a dátum után már nem lehet elérni olyan tartalmakat, amiket a felhasználók alkottak meg. Azok a játékosok pedig, akik szeptember után dobozosan vásárolták meg a Sparkot, kredit-jóváírást kapnak a Microsofttól.

A Microsoft elmondása szerint ez egy nagyon nehéz döntés volt, amit nem vesznek könnyedén. Amikor tavaly úgy döntöttek, hogy nem adnak ki új DLC-ket a programhoz, akkor a Project Sparkon dolgozók nagy részét átirányították más programokhoz, így nem kellett elküldeni az embereket, de ez azt is jelentette egyben, hogy a háttérmunka is megszűnt, így se bugfixek, se más dolgok nem lettek alkotva. A program tehát szép csendben meghalt. 

A Microsoft a közleményben azért az önfényezésre is kitért: több száz élő stremet tartottak, 16 frissítést és 46 tartalomcsomagot tettek közzé az indulás óta. A rajongók pedig útmutatókat, rajongói oldalakat, fórumokat, és rengeteg más dolgot alkottak meg. Ezekkel a Project Spark gazdagodott, ezek nélkül a Project Spark nem létezhetett volna. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!