Ezen a héten két nagy kaliberű játéknak is megtudtuk a megjelenési dátumát, melyek azonban sajnos még kicsit odébb vanna. A PlayStation exkluzív Death Stranding például novemberben érkezik, de a igencsak komornak ígérkező Call of Duty: Modern Warfare sem sieti el sokkal jobban a dolgot, hiszen az Infinity Ward alkotása is csak október végén fog debütálni. Ez azonban korántsem jeleni azt, hogy az elmúlt napokban ne jelentek volna meg ütős címek a PS Store kínálatában, sőt, épp ellenkezőleg. Mutatjuk is, mire lehet érdemes lecsapni.

Layers of Fear 2

A lengyel Bloober Team 2016-ban egyszer már megmutatta, hogy kell brutálisan nyomasztó hangulatú sétaszimulátort készíteni, most pedig visszatértek, hogy egy újabb vérfagyasztó kalandra invitáljanak minket. A Layers of Fear 2-ben a lassan becsavarodó festő házát egy hajóra cseréljük, ahol nagyban zajlik a filmforgatás, főhősünk pedig ennek a filmek a főszereplőjét alakító színész lesz. A díszletek tehát kicsit mások, de maga a lényeg ugyanaz: egy hihetetlenül sötét, hihetetlenül nyomasztó utazás a lelkünk legmélyére, mindezt olyan körítéssel, mely abszolút méltó a 2016-os első epizódhoz.

DayZ

Nagyon úgy néz ki, hogy a játék, mely eredetileg PC-n vált híressé, kész arra, hogy meghódítsa a konzolokat is. A Bohemia Interactive alkotása tavaly öt év után lépett ki a korai hozzáférésből számítógépen, szerdától pedig már a PlayStation Store kínálatát is színesíti. A DayZ lényegében pedig egy kemény és kíméletlen túlélőjáték, ahol egy célunk van: minél tovább életben maradni egy hatalmas, nyílt világban, ráadásul bármiféle segítség nélkül. Ráadásul errefelé minden halálos: ha túl magasról esünk le, ugyanúgy végünk, mintha például elfogyna az élelmünk. És akkor még nem említettük a szerveren garázdálkodó másik 59 játékost, akik sokszor sokkal nagyobb kihívást jelenthetnek, mint bármi, amit a gép szabadít ránk.

Blood & Truth

Legyél te is akcióhős! A Blood & Truth pontosan ezt kínálja neked. Főhőse Ryan Marks, az elit Special Forces katona, aki élete legfontosabb és egyben leghalálosabb küldetését próbálja véghezvinni: a családját akarja megmenteni egy gátlástalan bűnözőkből álló szervezettől. Ahhoz, hogy ez sikerülhessen neki, le kell számolnia a londoni alvilággal, és nem is akárhogy. Tűzharcokra, autós üldözésekre és más, akciófilmekbe illő jelenetekre egyaránt számíthatunk a Blood & Truth végigjátszása során. Ráadásul a PlayStation VR-nak köszönhetően tényleg ott lehetünk majd az egész akció közepében.

blood-and-truth-itt-a-vr-akcio-utolso-elozetese.jpg

Warhammer: Chaosbane

Az emberek lakta Birodalomban nem épp vidám az élet: a hatalmas ország határait minden irányból ellenség fenyegeti, az egyetlen embert pedig, aki képes volt összefogni a széthúzó nemeseket, megátkozza a Káosz egyik bomlott lelkű varázslónője. Innentől kezdve pedig négy hősre hárul a feladat, hogy megmenték, ami menthető, lehetőleg még azelőtt, hogy a Káosz erői elsöpörnék az egész emberiséget. A Warhammer: Chaosbane egy akció-szerepjáték, négy jelentősen eltérő karakterrel, rengeteg képességgel és persze a Warhammer-univerzumhoz elengedhetetlen mennyiségű vérrel és brutalitással. Ennek megfelelően aki szereti a Diablót, az az Eko Software alkotásával sem lőhet mellé.

warhammer-chaosbane-keyart-01.jpg

További megjelenések: