• A Metal Gear és a Castlevania is külsős csapatok gondozásában térhet vissza
  • Az új játékokra még éveket kell várni

Az általában megbízható VGC – ahogyan arról már beszámoltunk – nemrég arról írt, hogy a Konami egy neves japán fejlesztőcsapatra bízta rá a Silent Hill-széria következő felvonását. Úgy tűnik azonban, hogy nem ez az egyetlen Konami-franchise, amely hasonló formában térhet vissza, az oldal ugyanis azóta frissítette a cikket, melyben az olvasható, hogy a Metal Gear és a Castlevania is új csapatoknál köthet ki.

a-silent-hill-utan-a-metal-gear-es-a-castlevania-is-uj-csapatoknal-kothet-ki.jpg

Konkrétumok egyelőre nincsenek, itt ugyanis állítólag még csak tervekről beszélhetünk, ám a Konami azt szeretné, ha külsős cégek vinnék tovább a két nagy múltú szériát, miután a legutóbbi megjelenések (mint például a Metal Gear Survive) enyhén szólva nem sikerültek túlságosan erősre. Emiatt azonban az esetleges új játékokra még hosszú éveket kellene várni.