• A VGC szerint egy japán fejlesztőcsapatnál készül a következő Silent Hill
  • Nem kizárt, hogy két új játék is készül egymással párhuzamosan

A tavalyi évben rengeteg pletykát hallhattunk a Silent Hill kapcsán, melyek aztán szépen elcsendesültek, az elmúlt hetekben azonban újból beindultak a találgatások – főleg azok után, hogy a sorozat zeneszerzője, Jamaoka Akira igencsak gyanús megjegyzést tett.

Tegnap aztán újabb fejezettel bővült a pletykakódex, felmerült ugyanis, hogy a Bloober Team csapatához került a széria, akik legutóbbi játékukkal, a The Mediummal némileg meg is idézték már azt. Most pedig ennek kapcsán tudunk újabb adalékkal szolgálni.

tovabb-bonyolodnak-a-silent-hill-koruli-pletykak.jpg

A VGC azt írja, hogy a Konami valóban kiszervezte a Silent Hill fejlesztését egy külsős csapatnak. Nem a Bloober Teamről van szó ugyanakkor az ő értesüléseik szerint, hanem egy "kiemelkedő japán fejlesztőgárdáról", ami elsőre ellentmondásnak tűnhet az előző pletykával összevetve, ne feledjük azonban, hogy korábban is voltak már olyan híresztelések, miszerint két Silent Hill-játék is készül egymással párhuzamosan, így nem kizárt, hogy tényleg ez a helyzet.

Ez utóbbi elméletet erősíti azt is, hogy más forrásból a VGC úgy értesült, hogy a japán Silent Hill-projekt némileg eltávolodik a korábbi részektől, így könnyen lehet, hogy nem egy, hanem kapásból két (méghozzá markánsan eltérő) játékkal tér vissza a patinás horrorszéria.