• Továbbra is óriási a különbség a PlayStation 5 és az Xbox Series konzolok népszerűsége között
  • A Sony ötször több gépet szállított le az első negyedévben, mint a Microsoft
  • 59,3 millió PS5 talált gazdára a megjelenése óta

Mostanra szerencsére már kevésbé intenzív a konzolháború, mint néhány évvel ezelőtt (legalábbis én úgy vettem észre, de lehet, hogy tévedek), a számok azonban makacs dolgok, így még a Microsoft hű követői sem tagadhatják, hogy a PlayStation 5 bizony jóval kelendőbb konzol, mint az Xbox Series X/S páros. Mi is többször beszámoltunk már arról, hogy a Sony masinája mennyivel népszerűbb a techóriás gépezeténél, ezt pedig a Niko Partners nevezetű kutatócég legújabb mérései is alátámasztják. 

playstation-5-xbox-series-x-konzol-eladas-2024-sony-microsoft.jpg

Az eladásokat követő vállalat kutatási igazgatója, Daniel Ahmad ugyanis X-en osztotta meg nemrég, hogy a japánok nem kevesebb mint 4,5 millió PS5-öt szállítottak le 2024 első negyedévében, ami a Niko Partners becslése alapján csaknem ötször annyi, mint amennyit a konkurenciának sikerült leszállítania Xbox Series konzolokból. A Microsoft ugyan nem szokott pontos adatokat közölni az értékesítésekkel kapcsolatban, ám cég előző negyedéves jelentéséből kiderült, hogy míg a videójátékos részleg rekordot döntött az Activision Blizzard programjai (leginkább ugyebár a Call of Duty) miatt, addig a hardveres eladások 31%-kal csökkentek az előző évhez képest. Az összképhez persze hozzátartozik, hogy a Sonynak sem sikerült elérnie az előzetesen kitűzött célt, hiszen eredetileg 25 milliós eladással számolt az előző pénzügyi évre vonatkozóan (ezt februárban 21 millióra módosította), végül azonban "csak" 20,8 millió gép talált gazdára – összességében egyébként 59,3 milliónál jár most a PS5.