• Hamarosan új előzetest kap a Marvel’s Avengers
  • A Square Enix ennek örömére tweetelt is egy rövidet a játék egyik helyszínéről
  • Ez azonban érzéketlen lépés volt néhány ember szerint
  • A problémás tweetet azóta már törölték az illetékesek

Június 24-én érkezik a Marvel’s Avengers új trailere, a marketingesek pedig addig is megpróbálnak mindent megtenni, hogy felszítsák egy kicsit a játékosok érdeklődését a cím iránt. Tegnap például megosztottak egy képet az előzetesből, valamint Twitteren közzétettek egy Zoom háttérképként is használható rövid videót, mely a játék egyik helyszínét, az egykor a szuperhősöket ünneplő, de mára megrongált Heroes Parkot mutatta be.

captain-america-te-gaz-01.jpg

A videón lényegében Amerika kapitány szobra látható, melyre a tweet alapján a nap huszonnégy órájában drónokkal vigyáznak a rendfenntartók. Ez a tweet elsőre teljesen ártatlannak tűnhet, azonban így is akadtak, akik betámadták miatta a Square Enixet, mondván, mikor az Amerikán végigvonuló tüntetéshullám részeként sokan egykori konföderációs tisztek szobrait döntik le, érzéketlen lépés egy rendőri őrizet alatt álló szoborról tweetelni.

Az egyesek szerint problémás tweet végül el is tűnt az Avengers Twitter oldaláról, helyette a fejlesztők bocsánatkérése került ki oda, melyben elnézést kérnek, amiért érzéketlenek voltak.