• A Square Enix közleményben jelezte, hogy senki sem akarja felvásárolni
  • Pedig a Bloomberg értesülései szerint három vállalat is érdeklődött a kiadó iránt
  • De a japánok szerint ebből semmi sem igaz

A Square Enix ott van napjaink legnagyobb kiadói között, és olyan IP-k köthetőek hozzá, mint a Final Fantasy, a NieR vagy épp az Outriders, épp ezért érthető, hogy miért kapták fel sokan a fejüket, mikor pár órával ezelőtt szárnyra kapott a hír, miszerint a játékipar több nagy szereplője is szívesen felvásárolná a japánokat.

Persze egyből beindult a találgatás is, hogy vajon hol köthet ki a kiadó (a legtöbben természetesen a Microsoftra gyanakodtak), azonban az illetékesek villámgyorsan lehűtötték a kedélyeket. Nemrég ugyanis megjelent a Square Enix oldalán egy rövid és velős közlemény, melyben leírják, hogy a cég felvásárlásáról szóló pletykák hamisak, egyben pedig felhívják mindenki figyelmét, hogy jelenleg nem tervezik eladni magukat, és ilyen jellegű ajánlatot sem kaptak senkitől.