Október végén óriási zavar keletkezett az Erőben, kiderült ugyanis, hogy a Disney nemet mondott egy Ben Solóra koncentráló Star Wars-filmre. A nagy port kavaró információt maga a karaktert életre keltő Adam Driver hozta nyilvánosságra, aki elárulta, hogy a Lucasfilm vevő volt a Skywalker kora miatt kissé érthetetlen koncepcióra, Steven Soderbergh (Jelenlét, Fertőzés, Logan Lucky – A tuti balhé, Túl a csillogáson) pedig még egy forgatókönyvet is kanyarintott hozzá. Bob Iger és Alan Bergman azonban a kész szkript ellenére sem adtak zöld utat a projektnek, így már soha nem fogjuk megtudni, mi sült volna ki ebből a sztoriból. Vagy mégis? Adam Driver kijelentése óta valódi kampány indult a mozi megmentéséért, és bár akkora tömegeket még nem sikerült mozgósítania az opusznak, mint amekkorát a Zack Snyder féle Az Igazság Ligája gyűjtött maga köré, nemrég a franchise legmegosztóbb részének rendezője is kiállt a kukában landolt alkotás mellett.

A Star Wars: Az utolsó Jediket dirigáló, az elmúlt években a Tőrbe ejtve-filmekkel és a Poker Face című sorozattal foglalatoskodó Rian JohnsonRadio Andy-nek adott interjúban beszélt arról, mennyire szeretné, ha végül megvalósulna a projekt. „Nagyon szeretném Adamet újra Star Wars-filmben látni” – fogalmazott a rendező, miután elárulta, hogy még most sem tett le a saját Star Wars trilógiájáról, egyelőre azonban nincs előrelépés az ügyben. Bár a Disney fejeseihez hasonlóan én sem nagyon értem, miként lehetne visszahozni Kylo Rent (bocsánat: Ben Solót) a halálból, magát a karaktert eléggé kedvelem ahhoz, hogy szívesen megnéznék egy róla szóló mozit, feltéve persze, ha Palpatine-nal ellentétben sikerülne logikusan megmagyarázni a visszatérését. Ti örülnétek, ha a Disney végül mégis áldását adná a The Hunt for Ben Solo-ra?

A borítóképek forrása: Star Wars, Walt Disney Studios