Egyre nagyobb a nyomás a Sonyn, miután a cég nemrég bejelentette, hogy 2028 januárjától végleg beszünteti a PlayStation-játékok fizikai lemezes gyártását, és a jövőben kizárólag digitális formában terjeszti a friss megjelenéseket. Bár a lépés a digitális trendeket követi, az európai fogyasztóvédők szerint az egész szituáció súlyos versenyjogi aggályokat vet fel. A holland Stichting Massaschade & Consument (SM&C) alapítvány által 2024-ben elindított "Fair PlayStation" kollektív perhez most két hatalmas nemzetközi videojáték-megőrző aktivista csoport, a Stop Killing Games és a DoesItPlay? is hivatalosan csatlakozott.
A per alapja, hogy a Sony kihasználja a domináns piaci helyzetét, és egy zárt ökoszisztémát működtet. Míg PC-n számos digitális bolt (Steam, Epic, GOG) versenyez egymással a vásárlókért, addig a PlayStation digitális játékait és DLC-it kizárólag a hivatalos PlayStation Store-on keresztül lehet megvásárolni. Az SM&C kutatása szerint ennek köszönhetően létezik egy bizonyos "Sony adó", amely a beépített 30 százalékos jutalék miatt mesterségesen magasan tartja az árakat.
A Stop Killing Games és a DoesItPlay? az "Ideje beperelni a Sonyt" címmel tette közzé az SM&C fenti kampányvideóját. Álláspontjuk szerint a lemezes játékok 2028-as beszántása volt az utolsó csepp a pohárban: a fizikai média eltűnésével ugyanis megszűnik az utolsó olyan alternatíva (a használtpiac és a bolti akciók), amely eddig valamilyen szinten versenyre kényszerítette a Sonyt. Ha nem lesznek lemezek, a Sony egyedül diktálja majd az árakat, és azt is, hogy meddig használhatjuk a megvásárolt, de valójában csak bérelt digitális tartalmakat.
A holland bírósági eljárás (amely a 2013 novembere óta vásárló, mintegy 1,7 millió holland PlayStation tulajdonost képviseli) követelt kártérítése meghaladhatja a 400 (sőt, egyes becslések szerint a 435) millió eurót. Ha a holland bíróság (vagy az EU trösztellenes szabályozása) a fogyasztóknak ad igazat, az precedensértékű lehet, és akár a PlayStation Store megnyitására is kényszerítheti a japán techóriást – hasonlóan ahhoz, ahogy az Apple-t is rászorították a külsős alkalmazásboltok engedélyezésére az Európai Unióban.
Borítókép forrása: Naughty Dog