A Take 2 nyilatkozata szerint az Apogee „folyamatosan elhalasztotta a játék megjelenését és azzal hitegette a kiadót, illetve a rajongókat, hogy »gőzerővel« dolgoznak rajta.” A nyilatkozat továbbá azt is tartalmazta, hogy a Take 2 12 millió dollárt fizetett az Apogee-nek annak idején, hogy megszerezze a játék kiadásának jogait. A szerződést 2007-ben hosszabbították meg, úgyhogy a Take 2 a sokak számára irreálisnak tűnően hosszú fejlesztési idő ellenére is számított a játék elkészültére. A Take 2, illetve az Apogee egyelőre semmilyen egyéb nyilatkozatot sem adott ki a perrel kapcsolatban.
A Take 2 az Apogee-t perli a DNF miatt
Mivel a Duke Nukem Forever miatt a 3D Realms céget a Take 2 már nem tudja perelni, ezért az Apogee-t találták meg, amely 1994-ben alapította a 3D Realms céget és 12 milliót fizetett nekik a Take 2 a játékért. <br />