Magabiztosságban nincs hiány a Take-Twonál, persze annál a kiadónál ez nem meglepő, ami a GTA-sorozatot és a Red Dead játékokat is elhozta nekünk. Bár a Red Dead folytatása még nem jelent meg, már most biztos, hogy instant siker lesz, a GTA 5 eladási adatai meg önmagáért beszélnek, az utolsó értesülések szerint 6 milliárd dollárt hozott a Rockstar konyhájára.

Szóval érthető, ha Strauss Zelnick, a Take-Two vezérigazgatója szerint termékeik „a Föld legfontosabb szórakoztatóipari tulajdonai”, és a Take-Two „nem videojátékos vállalat, nem interaktív szórakoztató vállalat, hanem szórakoztató vállalat.” Mindezt a KindredCast podcastjában mondta el.

És Zelnick – aki a ’90-es években amúgy a 20th Century Fox elnöke volt – szerint ez még csak a kezdet a Take-Two számára, innen csak felfelé vezet az út. Elmondása szerint azért lehet ekkora sikere a GTA-nak, mert könnyű elkezdeni, de sokat kell vele ahhoz játszani, hogy az ember minden csínját-bínját kitanulja, mindent megszerezzen, éppen ezért a játékosok java újra és újra visszatér, ami persze nekik csak jó, hiszen így folyamatosan költenek a mikrotranzakcióra.

Zelnick, talán csak viccből, megemlítette, hogy szerinte minden 17 évnél idősebb harcore játékosnak megvan a GTA 5, korábban pedig azt találta mondani, hogy a Grand Theft Auto és a Red Dead Redemption olyan, mint a James Bond-filmek: állandó franchise-ok.