Viszonylag kevés olyan játék van, ami a valóságot venné alapul, inkább csak merítenek belőle. Bár azért akadnak kivételek, például az e havi PC Guru számban tesztelt Kholat című túlélőhorror. És úgy tűnik, a horror az a műfaj, ahol nem is rossz dolog a valóságot alapul venni, legalábbis így gondolhatta a független Lka.it nevű csapat is, mert The Town of Light című játékukat szintén megtörtént eseményekre építették fel.

A The Town of Light egy horrorisztikus kalandjáték, amely Toszkána egyik városának, Volterrának egy valóságban is létező, de mára elhagyatott elmegyógyintézetébe kalauzolja a játékost, ahol az egykori valódi betegek sokszor félelmetes történetét ismerhetik meg egy fiktív szereplő, Renee szemszögéből - majdnem szó szerint, hiszen nemcsak belsőnézetes lesz a játék, de az ígéretek szerint támogatja majd az Oculus Riftet.

Steam Greenlightot is megjárt, valamikor ősszel PC-re érkező programmal kapcsolatban szerencsére a fejlesztők nem titkolóznak, sőt, meglepően sok anyag áll rendelkezésünkre. Fent megtekinthettek egy videót, ami összeveti a játékot a valósággal, valamint egy gameplay felvételeket tartalmazó trailert, alant pedig játékképek várják, hogy elmélyüljetek bennük. De ha benéztek a galériába, találhattok koncepciórajzokat és képeket az igazi intézetről, a videó szekcióban pedig további anyagokat találhattok.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!