• 1,6 millió euróra büntették a Valve-ot régiózáras árusítás miatt
  • A döntés ellen fellebezni fognak

Ahogy arról tegnap már beszámoltunk, az Európai Bizottság a Valve-ot 1,6 millió euróra, öt kiadót pedig összesen 6,2 millió euróra büntetett, amiért bizonyos játékokat régiózárral árultak az Európai Gazdasági Térségen belül. Ha azonban arra számítottatok, hogy a Steam tulajdonosa szépen kifizeti az összeget, a történet pedig ezzel véget is ér, akkor tévedtetek, a Eurogamer megkeresésére ugyanis a Valve szóvivője elmondta, hogy fellebbezni fognak az ítélet ellen.

a-valve-fellebezni-fog-az-europai-bizottsag-altal-kiszabott-birsag-miatt.jpg

A nyilatkozat szerint a Valve végig együttműködött a hétéves vizsgálat során, minden szükséges bizonyítékot és információt az Európai Bizottság rendelkezésére bocsátva, és nem hajlandóak beismerni, hogy törvényt sértettek. A szóvivő elmondása szerint a vádak nem a Steamen történő értékesítésre vonatkoztak, hanem arra, hogy a Valve régiózáras kódokat biztosított a kiadóknak. Ezek azonban jellemzően más szolgáltatásokon kerülnek kiosztásra, a Valve pedig bevételt sem szerez utánuk, így a felelősség kizárólag a kiadókat illeti szerintük.

A Valve hozzátette azt is, hogy a régiózáras címek között egyetlen saját kiadású játék sem volt, 2015 óta ráadásul az Európai Gazdasági Térségen belül nem alkalmaztak egyszer sem régiózárat, kizárólag olyan esetekben, ahol egyes országok jogszabályai vagy más korlátozások ezt szükségessé tették.