A megjelenés előtt a Focus Home Interactive vezetője, Cédric Lagarrigue kijelentette, hogy akkor lesznek elégedettek a játékkal, ha eladnak belőle legalább egy milliót. Az egymillióból egy hónap alatt összejött majdnem félmillió, július óta pedig már eltelt néhány hónap, szóval simán teljesíthette a Vampyr az elvárásokat.

A licenc maximalizálása érekében a kiadó vezetői úgy döntöttek, hogy Nintendo Switchre is kiadják a vérszívó-kalandot. Premierdátumot persze nem kaptunk, a Focus Home rövid közleménye szerint a pénzügyi év harmadik harmadában jelenhet meg, de mivel az előző fiskális év is 15 hónapig tartott a Focusnál, ezért van esély arra, hogy csak következő év elején irányíthatják majd Switchen az orvosból lett vámpírt.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!