De mindenek előtt íme a végleges Big Daddy figura, melyet a különleges, gyűjtői kiadásban találhatunk majd.

A végleges Big Daddy figura és némi új információA végleges Big Daddy figura és némi új információA végleges Big Daddy figura és némi új információ


Én el tudtam volna képzelni félelmetesebbet is, de talán nem is baj, hogy a játékon kívül nem kell nadrágot cserélni "apuci" miatt...

A minimális gépigényről még mindig nincs kőbe vésett információ, de ha minden igaz, akkor a játékot már régebben demózták PC-n is, 1600x1200-as felbontásban, egy 8800-as kártyával és DualCore procival. Ezen a konfigon szaggatás nélkül ment mindent bekapcsolva, úgy, hogy akkor még az optimalizálásnak a közepén jártak. Magasabb felbontásoknál inkább a videókártya fog számítani, ez viszont már biztos.

A játékban temérdek hallgatnivaló lesz, és nem csak zene, illetve hangfelvételek formájában. A karakterek ugyanis elég beszédesek lesznek, erről Ken Levine már említést tett korábban is, de most felsorolt néhányat a rengeteg fajta hangból:
  • 8 alap splicer szett, egyenként több száz sor dialógussal (beceneveik angolul: toasty, ducky, baby jane, ladysmith, rosebud, waders, pigskin, breadwinner).
  • 15-20 "mini-MI" (Cohen, dr Steinman...).
  • Helyzettől függően különböző szövegek az MI-knek.
  • Plusz a Big Daddy-Little Sister páros, és még néhány meglepetésvendég.
Azt mindenki láthatta már az eddigi videókból, hogy a karakterek animációja szintén kiváló minőségű, erről Chris Kline, a vezető programozó ejtett néhány szót. Darren Lafreniere, az egyik fő animátor a felelős azért a rendszerért, mely kombinálja az animációt és a ragdoll fizikát. Ez azt jelenti, hogy ha például egy splicert meglövünk mondjuk shotgunnal, és hátraesve lebucskázik a lépcsőn, akkor utána fel tud tápászkodni a földről, amennyiben túlélte az esést. De az is nagyon látványos lesz, mikor egy Big Daddy felkap egy ellenfelet és elhajítja.

A végleges Big Daddy figura és némi új információTöbben is aggódnak amiatt, hogy még nem láthattunk a PC-s verzióról képeket vagy videókat. Az ő megnyugtatásukra elismételném, hogy bár az Xbox360 a vezető platform, (ami annyit jelent, ezt promotálják agyba-főbe), egy külön csapat dolgozik azon, hogy a mi kedves rendszerünkön a lehető legjobb élményt nyújtsa a játék. Ebbe beletartozik a HUD, mely sokban különbözik a konzolos verziótól, de az ellenfelek is keményebbek lesznek, hiszen a billentyűzet+egér párossal sokkal hatékonyabbak a PC-s játékosok, mint a kontrollerrel rendelkező konzolosok. A magasabb felbontásokról és a jobb személyre szabhatóságról se feledkezzünk meg, ugyanis ez utóbbinak köszönhetően minden olyan dolgot ki lehet majd kapcsolni, ami esetleg zavarhat majd néhány embert.

A különböző plazmidokkal jól el lehet majd szórakozni, köszönhetően a mély szimulációnak, melyet beépítettek a játékba. Például ki gondolta volna, hogy egy női retikül is halálos fegyver lehet, avatott, telekinézist használó kezekben... Az egyik fejlesztő elárulta, hogy a művészeti vezető egy alkalommal egy egész szobányi ellenfelet irtott ki nagy, lapos henger alakú sajtokat dobálva ugyanazzal a plazmiddal.

Innentől olyan információk jönnek, melyek spoileres tartlommal bírnak, azok hagyják ki a dőlt betűs részt, akik nem akarják megismerni a játék elejét már most. Valahogy így fog festeni a játék kezdete:

"A hosszú repülőút alatt megkívántam a cigarettát, most épp az utolsókat szippantom belőle. Közben babrálok az útlevelemmel is, majd a tárcámban ráakadok egy fotóra, melyen a családom látható. Nemsokára hazaérek. Az elmúlt néhány percben többször is megrázkódott a gép, de ez nem meglepő, a turbulencia mindennapos jelenség. Elmerültem a kép nézegetésében, ezért csak a sokadik felszólításra figyelek fel, a stewardess szól, használjam a hamutálat. Mielőtt reagálhatnék, újabb, még nagyobb rázkódás, majd a pilóta hangja, "Kapcsolják be az öveket és maradjanak a helyükön." Ekkor hirtelen kialszanak a fények, és csak a becsapódás hangját hallom.

Ezután egy kis feketeség. Magamhoz térek, a víz alatt. Gyorsan a felszínre kell jutnom. Végre felérek, levegő után kapkodok. Körülöttem lángok mindenfelé, a repülő roncsai szétszóródva. A sokktól még zavartan elkezdek úszni, amerre nincsenek lángok. Néhány tempó után megpillantok egy világítótornyot, irányt változtatok, és megpróbálom elérni a partot. Mikor kilépek a vízből, mögülem nagy zaj, a farokrész alámerül. Kétségbeesve és nem látva jobb lehetőséget, bemegyek a toronyba, az legalább száraz. Belépve elképesztő látvány tárul a szemem elé.

Gyönyörű, art deco stílusban berendezett hely, szebbnél szebb szobrokkal, dekorációkkal. Megindulok lefelé, hátha ott találok valami használhatót. Csalódnom kell, csak egy gömb formájú dolog van a terem közepén, kíváncsian belépek. Meggondolatlanul meghúzok egy kart, mely beindítja a szerkezetet, elkezdek süllyedni. Hiába próbálom leállítani, nem reagál, alámerülök az óceán végtelen mélységébe. De hirtelen történik valami, leereszkedik egy képernyő és elindul egy vetítés.

A végleges Big Daddy figura és némi új információEgy Andrew Ryan nevű gazdag üzletember az ideológiájáról beszél, meg arról, mit alkotott itt, a mélységben. A lényege annyi, hogy nem akar senkivel, sem az állammal, sem Istennel osztozni, amit ő alkot, az az övé. Mondókája végén a szemem elé tárul egy furcsa, de szép látvány, Rapture városa. Hatalmas, gyönyörű, de egyben félelmetes is a látványa. Ryan állítása szerint itt minden tudós és művész szabadon alkothat, nincsenek határok.

Amint az út végére érek és dokkolok, látom, itt tényleg nincsenek határok. Egy arra bóklászó embert megtámad valami, ami emberszerű, de mégsem az. Miután végzett áldozatával, megtámadja a járművet, melyből végignéztem a mészárlását, de nem tud betörni, így elszalad. Óvatosan kilépek ebbe a bizarr világba, itt valami biztosan rosszul sült el...

A gömb plafonjáról leesett rádión keresztül Atlas lép velem kapcsolatba, aki felkínálja a segítségét, az ő útmutatásával elkezdem felfedezni a várost. Néhány perc után elérkeztem egy helyre, melynek Vita Chamber a neve, itt találtam egy csavarkulcsot, mely megnyugtatóan nehezedett tenyerembe. Kisvártatva használnom is kellett, mert a korábban látott furcsa szerzet visszatért és nekem ugrott. Szerencsére néhány csapás elég volt neki és összeesett. Mivel már éhes is voltam, átkutattam a zsebeit, és találtam is ennivalót, de volt nála még valami, amit Atlas Eve-nek nevezett. Elraktam ezt is, később jól fog jönni újdonsült barátom szerint.

Nem sokkal később találtam valamit, aminek, mint kiderült a plakátokról is, plazmid volt a neve. Egy injekciós tűben volt, melyet Atlas biztatására beledöftem a karomba. Azt ígérte, ez nagy előnyt biztosíthat majd, ha újra harcra kerül a sor. De nem volt ingyen az előny, heves kínok árán szereztem meg a képességet, hogy villámokat eregessek a kezemből. Mint megtudtam, ezzel lebéníthatom a rám támadókat, de ha vízben állnak, akkor természetesen halálra sülnek az áramütéstől."

A továbbiakban találunk lőfegyvert is, pontosabban egy pisztolyt (egy babakocsiban, melyet egy splicer ringat, mintha a kisbabája lenne benne), és találkozhatunk a BioShock emblematikus figuráival, a Big Daddyvel és a Little Sisterrel. A játék eleje amolyan tréningként is felfogható, itt ismertetnek meg az alapokkal. Az első szint elég lineáris lesz, míg a Medical Pavilon már kevésbé, itt már lesz sok felfedeznivaló is, később egyre nagyobb szabadságot kapunk, míg a harmadik szinten, ami az Arcadia névre hallgat, már "lekerül minden kesztyű", Ken Levine szavaival élve.

A fentebb említett Vita Chamberből többet is találunk majd, itt ment a játék automatikusan,  és itt is támadunk majd fel (erről még bővebben nem nyilatkoztak a fejlesztők, de nagyjából úgy működik a rendszer, mint a System Shock 2-ben). A hulláktól felvett tárgyak nem kerülnek egy nagy zsákba, tehát nem lesz olyan inventory, mint a System Shock 2-ben vagy a Deus Exben. Itt az ennivalót nem felvesszük, hanem azonnal megesszük, a különféle tárgyakat, illetve fegyvereket pedig külön ablakokban találhatjuk meg, ahol egyből az extra funkciókat (módosítás, kutatás, plazmidok kiválasztása) is elérhetjük.

A végleges Big Daddy figura és némi új információA játékban vannak úgynevezett Achievementek is, melyek speciális dolgok teljesítéséért járó extrák, ilyen mondjuk az, hogy csak a csavarkulcsot és plazmidokat használva menjünk végig a játékon. Azt azonban mág nem tudni, benne lesz-e ez a PC-s verzióban is (valahogy úgy, mint a Fahrenheitben például). Levine megemlítette, hogy "talán" majd megtuduk valamit a karakterünk történetéről is, ami csak úgy lesz lehetséges, ha valami kapcsolat van Rapture és miköztünk. Alig várom, hogy ezt kiderítsem a játékban.

Lesznek letölthető extrák is, bár lehet, hogy csak az Xbox360-as verzióhoz, erről sem tudtak még bővebben beszélni.  Azt is megtudjuk majd természetesen, hogy mi lesz azokkal a Little Sisterekkel, akiket megmentünk. Ők visszamásznak a szellőzőkbe és majd valahol találkozunk velük újra.

Mivel található kaszinó is Rapture-ben, lehet majd kártyázni is. A nehézségi szintekből három lesz, könnyű, normál és nehéz. Akit érdekelnek olyan belsős dolgok, hogy kik találhatóak a játék hanganyagáért felelős csapatban, azoknak itt a névsor: Emily Ridgway, Patrick Balthorp, Justin Mullins, Keith Shetler, Justin Sonnekalb, Tim Crosby, Alyssa Finley és külsősként Eric Brosius, Kemal Amarasingham és csapata.

A végleges Big Daddy figura és némi új információAz Adam csak a karakterfejlődést szolgálja, az Eve szükséges a plazmidok használatához, a pénzeszköz pedig dollár lesz (nem feltétlenül amerikai). Alexx Kay pedig arra világított rá nemrég, hogy többek között az is volt az oka annak, hogy a Little Sisterek sérthetetlenek lettek a mi fegyvereink számára, hogy ne lehessen könnyedén megszerezni az Adamot messziről levadászva a "kislányt", ezzel elkerülve a Big Daddy elleni harcot.

A játék honlapjára kikerültek a plazmidok, legalábbis néhány közülük, ezek már biztosan benne lesznek az augusztus végén érkező teljes verzióban:
  • Electro Bolt - villámot lövünk ki a kezünkből.
  • Telekinézis
  • Incinerate - felgyújtjuk azt, amire célzunk.
  • Winter Blast - ezzel lehet fagyasztani.
  • Security Bullseye - akire ezt ellőjük, automatikosan megtámadják a biztonsági rendszerek.
  • Hacker's Delight - a különböző berendezések, robotok feltörését segíti.
  • Booze Hound - ha ezt használjuk, akkor az alkoholos italok meggyógyítanak.
  • Medical Expert - megnöveli az elsősegélycsomagok hatékonyságát.
  • EVE Link - ha elsősegélycsomagokat használunk, mikor ez aktív, akkor a testünk Eve-et termel, mely a plazmidok "üzemanyaga".
  • Bloodlust - gyógyulunk és Eve-et kapunk, ha harc közben aktív.
  • Security Expert - a biztonsági berendezések hatástalanítására használhatjuk.
  • Alarm Expert - a beépített riasztókat lehet kiiktatni vele.
  • Vending Expert - olcsóbban vásárolhatunk automatáknál.
  • Hacking Expert - ezt azt hiszem, nem kell magyarázni.
  • Electric Flesh - a testünket feltölti elektromossággal, hogy megvédjen a sérülésektől.
  • Static Discharge - hasonló az előzőhöz, de ez megrázza azokat, akik túl közel merészkednek.
  • Melee Master - a közelharcban növeli a sebzésünket.
  • Armored Shell - megvéd a sérülésektől.
A hír elején megemlített sajtó eseményről képeket találhattok a Cult of Rapture honlapon, míg a BioShock hivatalos oldalán a fent felsorolt plazmidokat tekinthetitek meg a Gene Bank menü alatt, illetve az Enter Rapture-ben két új helyszínt mutatnak be.